Chevy Stevens: Nincs menekvés /2012/

Mindig is vonzottak az olyan könyvek, ahol a lelki megpróbáltatások okozta következmények, és a fájdalmak feldolgozása szerepel középpontban. Persze az ilyen könyvek gyakran szélsőséges esteket foglalnak magukban, több esetben erőszakot, bántalmazást. Soha nem az embertelenség az ami megfog ezekben a történetekben, hanem inkább a főhős harca, és eltökéltsége, hogy szembenézzen a belső démonaival. Jelen könyvünk egy elrabolt, és több mint egy évig fogvatartott nő viszontagságait eleveníti meg.

"Ha valami rosszat csináltam, még mindig megbüntetett, de már régóta nem ütött meg, és néha azt kívántam, bár megtenné! Ha megütött, az olyan testi dolog volt, ami dacossá tett. De a lelki szarság? Azzal tényleg felülkerekedett, és ahogy múltak a hónapok, a szeretteim hangja egyre halkabb lett, az arcuk pedig elmosódott. Apránként, napról napra egyre zöldebb lett az ég." Egy teljesen átlagos napon felbukkan egy teljesen átlagos, barátságos mosolyú vevő. A következő pillanatban azonban Annie, a fiatal ingatlanügynök már elkábítva és megkötözve fekszik egy furgon hátuljában. Amikor magához tér, távoli fakunyhóban találja magát. Fogva tartója megszabja neki, mit és hogyan csináljon, megerőszakolja, teherbe ejti, bántalmazza. Vajon sikerül Annie-nak megölnie rabtartóját és elmenekülnie? Véget érhet egyáltalán ez a rémálom? Chevy Stevens briliáns thrillerében - akárcsak Emma Donoghue nagy sikerű A Szoba című regényében - az áldozat szemszögéből ismerhetjük meg egy beteg elme működését, az Annie által csak Pszichónak nevezett fogvatartó bizarr szokásait és a hátborzongató tettek mögött felsejlő indítékokat. És miközben Annie a terápiás üléseken élete legborzalmasabb évének feldolgozásával küzd, elképzelhetetlenül fájdalmas felismerésekkel is szembesülnie kell."

Oldalszám: 358

Kiadó: Alexandra

Kiadás éve: 2012

Ára: 2999 Ft

Chevy Stevens

Az első pár oldal elfogyasztása után, bevallom kétkedni kezdtem. A hősnő személyisége minden volt számomra, csak vonzó nem. Túl hányaveti stílusa, és jól kivehető leszaromsága annyira eltávolított az átérzéstől, hogy meg voltam győződve arról, hogy képtelen leszek lelkesen elolvasni a történetet. A könyv felépítése tetszett. A hősnő saját elbeszélésével szembesülünk, ahogy a pszichiáterének elmeséli, mi és hogyan történt vele. Megismerjük az érzéseit, a gondolatait... És ez így kifejezetten vonzó is lett volna, ha nem éreztem volna a hölgyemény beszámolóját kezdetben felszínesnek. Olyan "ez van, és tudom mit akar mondani, de nem érdekel, menthetetlen vagyok és kész" stílusúnak. Aztán szépen fokozatosan elkezdtek peregni az események. Megtörténik az elrablás, majd megismerjük a gonosz, teljesen antiszociális bántalmazót. Vártam a brutalitást. Az agyba-főbe verést, a komoly lelki terrort...de az csak nem jött. Nem állítom, hogy nem volt Pszicho pszicho, de azért olvastam már ettől jóval kegyetlenebb férfiról is. Szóval felmerült bennem a kérdés: mitől is tört össze a hősnő? A kezdeti lassú felvezetés után, alig pár oldallal később megkaptam a választ a kérdésemre. Tény, hogy Pszicho nem az a nagyon verekedős fajta, viszont a szabályai enyhén szólva is betegesek. A könyv brutalitása mégsem a lelki, vagy testi erőszakban csúcsosodik ki, hanem abban, hogy megpiszkálja a nők legérzékenyebb témáját, azt ami mindannyiunkat seperc alatt sérülékennyé tesz: a gyermek kérdését. Úgy érzem annyi spoiler belefér a kritikámba, hogy elárulhatom: hősnőnk várandós lesz a bántalmazójától. És ami ezek után következik, arra csak egy jó szó van: gyomorforgató. Pszicho minden együttérzésemet sikeresen kigyilkolta maga iránt a viselkedésével. A kezdeti értetlenkedés után, hogy vajon mitől is annyira szélsőséges ez a férfi, olyan intenzíven megutáltam, hogy nekem is kedvem lett volna megölni. Természetesen főhősnőnk bravúrosan el tud menekülni Pszicho elől. A bravúros jelző annak szól, ahogy leszámol a férfivel. Ha másért nem is, de az egyenlítés pillanatáért nagyon érdemes elolvasni a könyvet. Mire idáig eljutunk, addigra Annie is szimpatikus hősnővé válik, és az a harag, és düh, ami motiválja, már rég a sajátunk is. Az a vacakolás nélküli, hirtelen helyzet generálta lehetőség, amit kihasználva Annie rövidre zárja a fogva tartását, kétség kívül a történet csúcspontja. Persze a könyv itt még nem ér véget. Átlendülünk a lány megtalálásának folyamatára, és az utána lezajló eseményekre. Az elhidegülésre a megszokott környezetétől, a meg nem értettség, és magányosság fázisaira. Bepillantást kapunk hogyan reagálnak a történtekre a barátok, és Annie édesanyja. Ez utóbbi hölgyemény nekem pillanatok alatt kinyitotta a bicskát a zsebemben. Fura módon a könyv olvasása közben (függetlenül a végkifejlettől) végig azon morfondíroztam, hogy ki az igazán negatív figura a történetben. Bármennyire is felingerelt Pszicho a viselkedésével, valamiért én már a kezdetektől jobban sajnáltam Anniet az anyja miatt, mint a bántalmazója miatt. Ilyen anya mellett csoda egyáltalán felnőni. Persze bőven vannak megbújva a háttérben családi drámák is, amiknek mentségül kellett volna szolgálniuk az édesanya viselkedésére, de én sehogyan sem tudtam elnézni az asszonynak a tetteit. A nemtörődömségét, az önzőségét...Csak a könyv végén esett le a tantusz, hogy végig tévúton jártam. Úgy éreztem hogy egy nagyon kifinomult csellel az írónő arra akar rávenni, hogy megértsem, és elfogadjam azt a kapcsolatot, ami Annie és az anyja között van. Hogy bár nem köznapi az egymás iránti ragaszkodásuk, de a maga rendhagyó módján ez is szeretet. Aztán jól pofára estem. És nagyon élveztem. A könyv végkimenetele egyszerűen zseniális.

Persze a párkapcsolati kérdéseket is megbirizgálja az írónő. Annie az elrablásakor együtt van egy férfival, Luke-kal. A srác jó szándékú, kedves, és Annie gyakran a közös emlékeikbe menekül, hogy ne roppanjon össze a fogva tartásának ideje alatt. Emiatt valamiért arra számítottam, hogy Annie szabadulása után, majd a Luke-kal való kapcsolata is fokozatosan helyrebillen. És valahol Annie is ebben reménykedik, de mégsem képes meglépni, amit meg kellene, ahhoz hogy újra együtt lehessenek. A saját viselkedését sem érti igazán, egyszerűen csak azt tudja, hogy nagyon megváltozott, hogy a vele történtek elrabolták a biztonságérzetét, és ezt most már Luke sem képes visszaadni neki. Még azt sem akarja hogy a férfi megérintse. Azt sem engedi, hogy megpróbálja Luke kivonni ebből az állapotból. Nem engedi, mert már akkor is tudja, hogy Luke nem lenne képes megadni neki azt, amire szüksége van. Na szép, mondhatom, ott tartunk ahol a part szakad... És akkor megjelenik Gary. A nyomozó, aki Annie ügyén nyomozott, majd aki a lány megkerülése után is tovább nyomoz. A kezdeti csalódottságom után, hogy Luke ki lett mínuszolva, remek kis lelkesedést okozott nekem Gary figurája. Olyannyira hogy alig néhány pillanatnyi bánkódás után, már én is azért szurkoltam, hogy Annie a nyomozóval jöjjön össze. A pasas olyan, amilyennek egy erős pasasnak lennie kell. Minden szempontból. Szóval itt is volt egy kicsi csavar, amit megint csak igazán élveztem. Részemről az a jó könyv, ami képes itt-ott meglepni. Hát jelen könyvnél ezzel nem volt hiba. Ami egy kicsit elvette a kedvem, az a történet vége. Nem az ahogy alakulnak az események, mert abban sok kivetnivalót nem találtam, hanem a lezárás... Bárhogy nézem is, ez a könyv megérdemelt volna egy tisztességes lezárást. Egy olyat, ahol nem maradnak nyitott kérdések. Ezzel szemben a vége úgy el lett kapkodva, ahogy kötelező, én meg ott maradtam bambán, ajkaimmal halkan formálva: most akkor mi van? Később belegondoltam, és azt mondtam: végül is így sem rossz...de azért még mindig hiányérzetem van. Sokkal elégedettebb lettem volna egy szájbarágós, minden fonalat szépen levezető befejezéssel, mint egy "ahogy gondolod" stílusúval.

Ezt leszámítva elégedetten tettem le a könyvet. Elizabeth Haynes: A lélek legsötétje c. könyve volta az amit legutóbb olvastam hasonló témában. Ha nagyon választanom kellene a kettő közt, akkor nekem Haynes még mindig viszi a prímet. Ettől függetlenül, azoknak akik szeretik az ilyen történeteket, ezt is csak ajánlani tudom.

Értékelés: 7 pont

Tovább

Julie James: A hamis partner /2012/

A fülszöveg elolvasása után, úgy éreztem hogy ez a könyv az a könyv, amit nem szabad kihagyni. Egy marcona FBI ügynök, és egy ügyésznő, konfliktus, mély ellenszenv mindkét fél részéről, és a leírtak alapján szenvedély, és szerelem. Mindez megfűszerezve egy csipetnyi gyilkossággal. Kérem szépen, mi kell még? Neki is álltam olvasni, és hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fogytak gyorsan az oldalak, de...minden előnyével szemben, akadtak problémáim is ezzel a könyvvel.

Fülszöveg:

"A sors két ellenségét egymás karjaiba sodor. 

Cameron Lynde helyettes államügyész a sok ezer chicagói szállodai szoba közül pont azt az egyet választja ki, amelyiknek a szomszédságában egy házasságtörő politikus heves szerelmi hancúrozása halállal végződik. Az ügyet Jack Pallas FBI-ügynökre osztják ki, aki még mindig Cameront okolja azért, hogy három évvel korábban csaknem derékba tört a karrierje... Még hogy Cameronnal dolgozzon együtt? A bolondját járatják vele? Ez csak valami ugratás lehet, gondolja Jack, miután a száműzetéséből ismét visszatérhetett Chicagóba. De szó sincs tréfáról - félre kell tenniük a zaklatott múltat, és az ügyre kell összpontosítaniuk. Feltéve, ha a borotvaéles szócsatáik és a köztük fellángoló forró szexuális vonzerő lehetetlenné nem teszik a közös munkát..."

Oldalak száma: 342

Kiadó: Pioneer Books Könyvkiadó Kft.

Kiadás éve: 2012

Ára: 2990 Ft

Julie James

Azt hiszem úgy igazságos, ha először a könyv pozitív oldalát hangsúlyozom ki. Főhősnőnk ugyan karakán, és talpra esett, de azért nem egészségtelen szinten, amitől így kifejezetten vonzóvá vált számomra. Nem szeretem a túl talpraesett női szereplőket, akiknek a bátorsága, és az ereje vetekszik a férfiakéval. Az én univerzumomban a férfi legyen erős, határozott, gerinces, ébresszen bennem tiszteletet a viselkedésével, a szemléleteivel, legyen értelmes... a nő pedig legyen értelmes, tudja hogy mit akar, álljon ki magáért, de mindezt tegye úgy, hogy azért érezhető maradjon hogy Ő nő. Tehát nem kérek a főhősnő kezeibe gépágyút, ne rágjon bagót, ne köpködjön, és főleg ne káromkodjon úgy mint egy kocsis. Legyen tartása, esze, humora, de nem baj ha olykor sérülékeny, érzékeny. Jelen könyvünk hősnőjében mindenből van egy kevés. Ha a helyzet megkívánja akkor tartja magát, nem kap mindentől hisztériás görcsöt, de azért néha esendővé válik. Rendben van a hölgyemény, így erről az oldalról kap a könyv egy pipát. 

A főhős. A morcos FBI ügynök, aki a könyv elején képtelen a mosolygásra. Na vele voltak bajaim. Nem túl sok, de azért akadt. A történet elején a hajthatatlanságával, a ridegségével teljesen maga mellé állított. A könyv végén egy lett a sok közül. Elvesztette az eredetiségét, a varázsát. Beállt a sorba, és úgy dobálta a bókokat, mint akinek fizetnek érte. Nekem egy kicsit ez ellentmondásos volt. Vagy legyen morcos, és legyen haragban a világgal, vagy ne. A kettő együtt nem ad komplett képet.

A történet. Tipikus krimitörténet. Semmi extra, semmi különleges, leszámítva ezt a szenátoros oldalt. Volt benne itt-ott egy két logikai bukfenc, ami megzavart. Például: szemtanúja leszel egy gyilkosságnak. Igaz hogy csak azt látod, ahogy az elkövető kapucniban kioson a tetthelyről, na de akkor is... Az elkövető megtudja ki vagy, és behatol a lakásodba. Elkövetői szemszög: megöltem valakit, és az a liba látott. Nem tudom mennyit tud. Akár azonosíthat is. Oldalakon keresztül ecsetelem, hogy a gyilkosság nekem mennyire nem téma, hogy nem érzek semmi megbánást, sem bűntudatot. Úgy határozom, hogy megbújok a tanú gardróbjába, és kibekkelem hogy hazaérjen. Mit akarok tenni? Szerintem a válasz pofon egyszerű. Megölni, kivonni a képletből, likvidálni, leradírozni, eltüntetni a térképről...De persze nem ezt teszem. Leütöm a barátját, és beterelem az egyik szobába, bőszen hadonászva a fegyveremmel. Megvárom amíg a hős FBI ügynök, hörgő csatkiáltás kíséretében bevágtat a szoba üvegablakán keresztül, majd menekülőre fogom a dolgot. Na ezt a részét a könyvnek, vesszek meg, de nem értettem. Meglátom a tanút, aki le tud buktatni, adott legalább fél percem a gyilkosság elkövetésére, ott van nálam a stukker, tiszta a célpont...Na jó, mondjuk ha akkor a gyilkos megölte volna Cameront, akkor a könyv a felénél véget ért volna. De ez nekem nem elég jó magyarázat. A másik alapvető bajom a történettel, hogy a nagy romantikus szerelmi vonal, az olyan "hol volt, hol nem volt" hangulatú. A könyv felénél a főhőseink még sehol nem tartanak. De sehol. Nem történt még meg az első csók, az első nyíltabb "ejj de vonzódom hozzád" pillantás (tudjátok, azaz ami annyira forró, hogy lángra tudna kapni tőle még a víz is)...Aztán egyszer csak törik a jég. És onnantól megindul a lavina. A nagy semmiből, hirtelen a visszavonhatatlanul mély érzések bázisára lépünk. Az éveken keresztül rendszeresen táplált ellenszenv okozta görcsöket egy darab párbeszéddel feloldjuk, és az első ominózus test-test elleni kapcsolat (nem, nem a szexre gondolok) után nem sokkal, már kéz a kézben bandukolunk. A romantikus jelenetek sem sikerültek túl egyedire. A legtöbb ilyen jelenetnél az volt az érzésem, hogy ilyet valahol már olvastam. Esetenként erőltettetnek is éreztem őket. Mintha az írónő nem tudta volna, hogyan terelje a szereplőit olyan talajra, hol az érzelmeik szárba tudtak volna szökkenni. Így belenyúlt a klisétárba, és lecsippentett ezt azt. Volt egy másik baki is a történetben ami megbirizgálta kicsit a biztosítékaimat. Amikor a prosti megörökíti a szerelmi afférját a szenátorral... Abból tudjuk hogy a prosti is benne volt a zsarolásban, hogy Ő kapcsolja ki a kamerát, amit persze rögzít is a gép. Nos, én ugyan nem vagyok profi zsaroló (és nem, prosti sem), de szerintem ezt nem így kellett volna csinálni. A kamerák csak adott szögben rögzítenek, ezt mindenki tudja. Mi lett volna akkor, ha a prosti, teszem azt, nem szemből kapcsolja ki a készüléket? Mondjuk elment volna látványosan tusolni, felöltözik, úgy tesz mintha elhagyta volna a hotelszobát, majd a kamera látószögén kívül benyúlt volna, és leálltja a felvételt... Akkor az FBI ott állt volna egy kérdőjellel a homlokán, mert nem tudott volna semmit sem egyértelműsíteni. Oké, a gyanú, és a lehetőség akkor is ott lett volna, csak akkor erősen beburkolva egy "feltételezve, hogy" köntösbe. Az ilyen szösszenetek miatt éreztem úgy, hogy írónőnk erőssége nem a krimi műfaj.

Ezeken az észrevételeken felül, még mindig tartom azt az álláspontomat, hogy a könyv szórakoztató. Sokkal rosszabbat is olvastam már. A maga langyos módján, és középszerű sodrásával remek kikapcsolódást nyújt, főleg ha az ember lánya valamilyen könnyed, habókos romantikára vágyik.

Értékelés: 6 pont

Tovább

Jennifer Ashley: Lord Mackenzie tébolya /2012/

Vegyes érzésekkel tettem le a könyvet. Egyrészt a történet meglehetősen megkapó, és gördülékeny volt számomra, másrészt viszont végig míg olvastam, hiányoltam belőle a kosztümös/romantikus sztorik tipikus hangulatvilágát. Ha már kosztümös/romantikus történetek, fűszerezve némi erotikával, akkor nálam az abszolút befutók Elizabeth Hoyt, és Nicole Jordan. Ennek a két írónőnek megvan a tehetsége ahhoz, hogy bevonzzon az általuk megálmodott korba, és világba, azért hogy aztán jól nyakon öntsenek, egy olyan pikáns jelenettel, ami fix hogy ellentmondásos érzésekbe zavar, de azt hiszem pont ettől olyan hihetőek, hitelesek. Mert az addig rendben van hogy a századfordulós, vagy a Napóleon kori Anglia, egy csöppet konvencionális volt, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy akkor is sikeresen szaporodtak az emberek, tehát feltételezhetően minden alkalmat megragadtak a bujálkodásra. A kis huncutok. A fent említett írónők szépen bevezetnek a bálok, és viselkedési elvárások bonyolult labirintusába, ami teljesen elvarázsolja az olvasót, aztán amikor a szexre kerül a sor, hirtelen szembe találjuk magunkat a mai korunkra jellemző, nyitottabb gondolkodásmóddal. A főhős felajánlja a hősnőnek, hogy megmutatja neki mi az igazi szenvedély, hogy milyen örömet képes nyújtani egy igazi szerető a kiválasztott kedvesnek. A kedves remegve piheg, elhaló hangon tiltakozik egy keveset, mert hát Ő mégiscsak egy jól nevelt, jó családból származó ifjú hölgy, majd az első határozottabb érintésre, vagy estenként nyalintásra minden gondolat elvész a ködben, és nem marad más csak a mindent elsöprő orgazmus. Majd lépcsőzetesen tovább építkezik a könyv. Vagy kompromittálódik ezáltal a hősnő, vagy nem (sok esetben kompromittálódik), jön némi huzavona a házasodjunk, ne házasodjunk kérdésben...menet közben a főhős újabb pajzánkodásokba vezeti be a hősnőt, aki most már ellenkezés nélkül csak remeg, és piheg. Ebben a szakaszban megtörténik hősnői részről az első orális aktus...a végére a legtöbb esetben még odapenderítünk egy kevés konfliktust, amitől hőseink észhez térnek, és ráébrednek arra hogy szeretik egymást. Így szeretlek, úgy szeretlek, és vége. Ezt a taktikát követi, kevésbe erotikus formában Julia Quinn is, akinek a könyveit a humora miatt nagyon megéri elolvasni.

Ezekből a jellemzőkből adódik, hogy már olvasás előtt van egy elképzelésem egy ilyen témájú könyvről, ha úgy tetszik elvárásom, amit vagy sikerül megugrani az alkotónak vagy nem. Jelen esetünkben ez olyan 65 %-os sikerrel ment az írónőnek.

Fülszöveg:

A Mackenzie fivérek gazdagok, befolyásosak, veszélyesek és kiszámíthatatlanok. Egy nő sem éli túl, aki a közelükbe kerül. Sok pletyka kering róluk – tragikus erőszak, csillapíthatatlan vágyak, szeretők, botrányok. 

London, 1881. Az a hír járja, hogy Ian Mackenzie őrült, és veszélyes a nőkre. Betht mégis elbűvöli a Lord. A lány megérzi, hogy a férfi romlottsága és kivételes tehetsége ellenére segítségre szorul. Az ő segítségére. Beth mindent felad a férfiért. Életének egyetlen értelme, ha mégoly veszélyes is, Ian Mackenzie lesz. Semmi sem szabhat gátat izgatóan viharos és buja erotikus kalandokkal teli kapcsolatuknak… 

A Bestseller szerző, Jennifer Ashley romantikus, erotikus regénye több díjat nyert megjelenése évében. A Mackezie-sorozat különleges világa, szenvedélyes szereplői, fordulatos cselekménye és a sodró érzelmek magukkal ragadják az olvasót.

Megjelenés éve: 2012

Kiadó: Kossuth

Oldalszám: 376

Ára: 1990 Ft

Jennifer Ashley

Először is talán azt fejteném ki, mi volt a bajom a történettel. Kicsit túl sok volt benne a tipikus fővonal, és mégsem építkezett egyikre sem a könyv. A történet elején Beth már egy ideje jegyességben áll egy másik férfival. Ez ugyebár már önmagában lehet konfliktus, és már csak erre is építkezhetne a könyv, szép hosszú huzavonát ki lehet ebből a problémából alakítani. Vőlegény kontra gaz csábító... ennek ellenére ezt a kérdést sikerül az első 50 oldalon elsimítani, Beth minden további nélkül hisz Iannak, vőlegénye perverz kis szokásait illetően, és hipp-hopp már kútba is esett a megtervezett esküvő. A másik vezérfonal Ian "betegsége", illetve kényszerűen eltöltött évei a szanatóriumban. Lássuk be a pasi bajos...nem néz soha Beth szemébe, komoly koncentrációs zavarai vannak, dühkitörései, migrénjei...egyszóval felmerül a kérdés: alkalmas-e egy párkapcsolatra? Már ennek a kérdésnek a pozitív és negatív érvei is kitennének egy egész könyvet, na de mit itt nem lacafacázunk, néha megbökdössük ezt az alig elhanyagolható kis körülményt, amúgy meg minden teljesen sínen van, jöhet az esküvő. A harmadik és talán egyben a legutolsó fő vonal, az a gyilkosság, amivel Fellows nyomozó a Mackenzie fivéreket vádolja...Tehát ha összerakjuk, van itt minden: gaz vőlegény, problémás szerelem, gyilkosság...és emiatt egy kicsit zsúfoltnak éreztem a regényt. Egyik felmerülő problémába sem tudtam nyakig süllyedni, mert annyi probléma volt egymás után felsorakoztatva, hogy csoda hogy hőseink egyáltalán egymásra leltek a történet végére. Az erotikus jelenetekkel is akadtak problémáim, kissé túl szabadszájúra sikeredtek. Amikor Ian "cuni"-ként hivatkozott Beth nőiességének bársonyos virágjára, akkor majdnem dobtam egy hátast. Majd amikor pár oldallal később már a pinánál tartottunk, akkor sikeresen le is ültem döbbenetemben. Aki olvassa a blogom, az tudja hogy nem vagyok prűd, de abban a kontextusban az hogy "pina"...egyszerűen  nem odavaló. Mint ahogy a könyv végén a Beth száját kétszer is elhagyó "faszfej" sem. Ezen a három megnyilvánuláson teljesen fennakadtam, és vagy tíz percre le is tettem a könyvet. Apróság tudom, mindössze három szó, nekem akkor is megölte a lelkesedésemet. Ettől függetlenül, nem szórakoztam rosszul amíg olvastam, de nem is húzott magával annyira, mint a fent említett írónők könyvei. Az erotikus jeleneteket illetően is az volt  a bajom, hogy esetenként átment közönségesbe...Nem értem miért hiszik azt néhányan az írók közül is, hogy az erotikus jelenetek a minél mocskosabb beszédtől válnak még erotikusabbá. A nem megfelelő kontextusban, nem jól elhelyezett, kifejezés, jelző, ahelyett hogy hangulatba varázsolná az olvasót, jól lehűti. És nekem ennek az esete is fennállt ennél a könyvnél. Olyan távol maradtam az erotikus jelenetektől, hogy teljesen kívül maradtam a hatókörükön. Ennyi erővel recepteket is olvasgathattam volna.

Még mielőtt jobban belelendülnék a negatív tapasztalatok elemzésébe, azért írnék néhány pozitívumot is kiegyensúlyozásképp. Folytatásos sorozatról beszélünk, tehát még van remény. A sorozatok legtöbbjénél az a tapasztalatom, hogy mindig az első rész a leggyengébb. Akkor kell a helyzetbe helyezni az olvasót, akkor kell átadni a legtöbb információt, így a történet sok esetben zsúfoltnak, és vontatottnak tűnhet. A Mackenzie tesók mind egy szálig szimpatikusak, mindegyiknek szurkolok, és bár magam sem tudom miért de nálam Cameron előnyt élvez. Kár hogy nem róla fog szólni a második könyv. Az írónő stílusával sem volt komolyabb bajom. Párbeszédesen, lendületesen fogalmaz, nem veszett el egyszer sem a részletekben, teljesen rendben volt.

Minden pozitívuma ellenére is azt kell mondjam nem lesz kedvencem ez a könyv. Egyszer mindenképpen megéri elolvasni, és vevő vagyok a folytatásaira is, de számomra akkor is marad egy erős középkategória.

Értékelés: 6 pont

Tovább