A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gena Showalter. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gena Showalter. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 2., péntek

Kresley Cole, Gena Showalter: A tél halálos csókja /2013/

Hogy miért? Mert még mindig rajongok a pararomantikus könyvekért. Illetve mert vágyam volt már egy kicsit kikapcsolódni. Reméltem hogy ezzel a könyvvel (mivel Cole is szerepel benne, na meg persze Showalter, akinek Az Alvilág Urai c. sorozatán egész jókat derültem - bár azt meg kell jegyeznem, hogy az alaptörténete olyan volt a szériának, amitől hangos nyihogásba tudtam volna kezdeni... később lesz még róla szó) megkapom majd azt, aminek már hónapok óta híján vagyok: a lelkesedést. Addig nem is volt itt baj, amíg Cole kis szösszenetét olvastam... Na de Showalter... Hajajajajajajajaj...jaj.


"Kresley Cole lélegzetelállító története a kíméletlen vámpír harcosról, aki először tapasztalja meg a szerelmet, és a Valkűrről, akinek fájdalmas az érintés...
Az érinthetetlen
Murdoch Wrothnak semmi és senki nem állhat útjába, hogy megszerezze magának Danielát, az álomszép Valkűrt - az egyetlent, aki háromszáz év alatt először megdobogtatta a szívét. Ám ez a páratlan szépség jégamazon, érzékeny bőrét nem érintheti senki anélkül, hogy mérhetetlen fájdalmat okozna a lánynak.
Vajon melyik az erősebb: a különbözőségük okozta akadályok miatti frusztráció, vagy az egymás iránti őrjítő vágy?

Gena Showalter érzéki meséje a vadászról és a zsákmányáról, és a köztük fellobbanó elsöprő szenvedélyről...
Örök csábítás
Aleaha Love alakváltó - testi érintkezés útján képes bárki személyiségét felvenni. Most épp egy ügynök bőrébe bújt, aki társaival idegen bolygóról érkező betolakodókra vadászik. Csakhogy csapdába esik, mert az ellenállhatatlanul vonzó Breean, az aranyszín bőrű, vasakaratú harcos, az idegenek parancsnoka, veszélyezteti új identitását, és életében először Aleaha csak önmaga akar lenni...

Kresley Cole és Gena Showalter a New York Times bestseller szerzői, a paranormális-romantikus irodalom csillagai."

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 540
Ára: 3499 Ft


Kezdjük a pozitívummal.
A Cole által írott történet - nem túl meglepő módon - a Halhatatlanok alkonyat után szériához kapcsolódik, méghozzá elég szervesen, mivel visszakanyarodik a Wroth famíliához - a vámpírtestvérekhez, akiknek én annyi, de annyi szép percet köszönhettem... Mély sóhaj...
Szóval számomra ez a része a könyvnek már nem is indulhatott rosszul. Cole is, meg Murdoch Wroth is...
És nem is nagyon kellett csalódnom.
Hapsikánk vámpír, hősnőnk félig valkűr, félig valami más, ahogy az már lenni szokott... Most is megkapjuk Cole szellemességét, a "hogyan is nehezítsük meg a legjobban szerelmeseink egymásban történő kiteljesedését" témakörön belül, mivel hölgyikénk hideg... Fagyos a szentem, és nem átvitt értelemben, hanem szó szerint... Jegelni kell szerencsétlent a túlhevülés ellen, mint a Tökéletes katona c. filmben Jean-Claude Van Damme-ot. Ja igen, és ha bárki megérinti, aki testhőmérsékletét tekintve bőven az átlagos tartományban leledzik, nos akkor lánykánk hétrét görnyed a fájdalomtól. Kérdem én: honnan a fenéből veszi Cole ezeket az ötleteit? És hogyan csinálja, hogy rendre ki tudja hozni úgy a történeteit, hogy nem is nagyon tudok belekötni? Egyenesen lenyűgöz amit ezzel a sorozattal művelt az írónő. Teljesen elszakadva a realitástól, egy olyan világot épített ki, aminek jól meg vannak szabva a szabályai, ami következetes, ami komplex, de mégsem lekövethetetlen, és amiben annyi fajta-féle lény van, hogy akár bele is lehetne zavarodni, de mégsem, mivel Cole történetvezetése olyan stílusosan egyszerű, hogy minden erőlködés nélkül képes átlátni az olvasó a zavaroson. Az egyetlen bajom csak - és ez sem annyira nagyon komoly baj - hogy túl sok benne a valkűr. Én kedvelem a valkűröket... De nem ennyire! Egy kicsit kezdek már megcsömörleni a sok harcos, hegyes fülű, ámde mégis törékeny, nagyszájú, és vagány hősnőtől. Persze nem azzal van bajom, hogy ilyen jellemzőkkel bírnak a női szereplők - sőt! kifejezettem élvezem, hogy nem nyámnyila, bamba karakterek agymenéseit kell végigélnem, hosszú oldalakon keresztül -, hanem azzal, hogy a sok fantázia szülte lény közül eddig a valkűrökből láttunk a legtöbbet. Pedig lenne itt minden, mi szem-szájnak ingere... És mégsem. De azért még él bennem a remény, hogy a népszerűségre való tekintettel, ez a széria, még legalább nyolcvan könyvön keresztül íródni fog, és emiatt - szükség törvényt bont alapon -, jönni fognak majd a többiek is.
Na de visszakanyarodva fagyos szűzünkhöz, és marcona vámpírjához... Igen, mélyen átérezzük, hogy szar már úgy kapcsolatot kezdeni, hogy a maximális testi kielégülést mellőzni kell, és kompromisszumok ide vagy oda, az is világos, hogy egy olyan szerelem, ahol egy érintés a kínok kínját váltja ki, nem feltétlenül lesz hosszútávon is működőképes. Szokás szerint, mire már agybajt kapnánk, Cole a maga eleganciájával tálcán kínálja a megoldást, mi olvasók, pedig olvadozhatunk kedvünkre. Személy szerint én elégedetten tettem le a könyvnek azt a felét.

Ezen felbátorodva, gondoltam én azt, hogy Showalter is legalább ennyire jó lesz. Igen, ilyenkor szokott az jönni, hogy láss csodát, de tévedtem... És tényleg! Láss csodát, de tévedtem!
Showalter Az Alvilág Urai c. sorozatával lépett a porondra kicsiny kis hazánkban, és ezáltal nálam is. Meg kell mondjam, hogy az a sorozat is kismillió sebből vérzett. Teremtett halhatatlan elit testőrség, ami az isteneket védi? Akik kinyitják Pandóra szelencéjét, amiben démonok lakoznak, és akik ezen hűtlen cselekedetük miatt arra ítéltetnek, hogy hordozzanak egy-egy démont? Száműzik őket rút sárgolyónkra... És a slusszpoén: ezek a dögös hallhatatlan, démonilag megszállt nehézsúlyú férficsodák Budapesten raknak fészket, egy várban! Hah! És a történet szerint a városlakók egyik fele rettegve féli őket, a másik fele pedig áhítatosan csodálja...
Ja... Komplex, és lássuk be nettó baromság az egész - ismételten sajnálok minden történészt, vagy mitológiaismerőt, aki esetleg beleakadt ebbe az irományba - de... Mindennek ellenére a sorozat élvezhető volt. Stílusilag nem nagyon lehetett benne kifogást találni, és ha elvonatkoztatunk a fent említettektől, akkor bőven nevezhető jónak - főleg az elmúlt évben debütált rémségek után.
Na de... Van ennek az írónőnek egy másik sorozata is az Alien Huntress. Igen... Alien. Mint idegen, földönkívüli. Ergo itt már intergalaktikus szinteken mozog a románc. Bevallom őszintén, nem annyira rugalmas az agyam, hogy el tudjam fogadni egy E.T. és egy földi halandó szerelmét, így nem keltette fel az érdeklődésem ez a széria. Második - és nem kevésbé fontos - okom, amiért nem olvastam el ezt a sorozatot az volt, hogy nem is jelent meg magyarul. Én pedig még mindig nem szeretek angolul olvasni. Megint egy ficak: imádom hogy olyan gyönyörűen kifejező a magyar nyelv! És igen, szintén imádom az agyam péppé zúzni - képletesen értve - egy pocsék fordítás miatt. Ami furcsa, hogy ezzel szemben, szinte minden filmet eredeti nyelven nézek meg, sokszor angol felirattal, vagy anélkül... Szóval, még mindig marha logikusan gondolkozom...
Visszakanyarodva, átpasszíroznám a lényeget: nem, nem olvastam az Alien Huntress sorozatot. De mivel a Google a barátom, így nagyjából képben vagyok mi lenne az alapkoncepció. Jövőben járunk, nem olyan távol a mától, idegenek járkálnak le-föl köztünk, és van egy olyan emberi érdekképviseleti- hatósági szerv, ami hasonlatos az MIB-hez, csak fekete öltöny nélkül. Az idegenek ide-idelátogatnak hozzánk, és kész is a felvezetés egy pararomantikus, sci-fi/romantikus szösszenethez. Ezen könyv második fele, ebbe a sorozatba enged bepillantást számunkra.
Történetünk főhőse egy hölgyike, aki alakváltásra képes - konkrétan bárki alakját magára tudja ölteni -, és egy földönkívüli egyed, aki aranyszínben pompázik, és méz illata van.

Legelső bajom:

A főhős jellemzői - kipárolgási illata, és színösszeállítása - rögtön elérte nálam, hogy Majára a méhecskére asszociáljak tőle, amitől pedig mindenfelé elkalandozott az agyam, csak oda nem hogy ez a pasi mennyire rendkívülien vonzó lehet. Aranyszínű, és méz illatú? Aranyszínű vérrel? Hááát... okéééé...

A másik komoly problémám a történettel:

Hölgyikénk alakváltási képessége nem zárja ki a nemváltást sem. Tehát néha bizony péniszt növeszt... Előszeretettel főleg akkor, amikor intim helyzetben találja magát...
Reakcióm erre: WTF? (plusz a nem elhanyagolható kérdőjel a fejem fölül)

És öregem az írónő nem rest a végletekig kiaknázni ezt a vonulatot! A legnagyobb kufirc alatt mindkét szereplőnk lába között lengedezik az a bizonyos, és hapsikánknak erre még csak a szemöldöke sem rezdül meg! Na már most, szerelem ide vagy oda, ha a kedvesem minden előjel nélkül hirtelen puncit növesztene a heves kamatyolásunk alatt, én lehet hogy sikoltozva rohannék az ellenkező irányba. De ez én vagyok... egy mindenféle biszexualitástól mentes nő... 
Ki tudja? Lehet hogy egy távoli galaxis lakójának teljesen mindegy, csak lyuk legyen rajta...
Mindenesetre, nekem itt egy kicsit még jobban lehűltek a kedélyeim.
És azt hittem, hogy ettől rosszabb már nem lehet...
Kapaszkodjatok...
De lehet!
Hölgyikénk a sok alakváltás miatt néha túltelítődik vérrel. Felfújódik, mint egy lufi a vérbőségtől, és ilyenkor csak az segít rajta, ha keresztüldöfi az artériáit... Szó szerint ki kell magát véreztetnie, mint egy újévi malacot.

Kérdésem újfent: WTF? (sok, sok, sok sok kérdőjellel)

A dolog akkor vesz merészen lefelé görbülő irányt, amikor a pasas kezdi el vagdosni... Na ilyen morbid előjátékot sem olvashattunk eddig egy erotikus/romantikus irományban sem!
Lehet hogy durva leszek, de nálam az ilyen fajta történetfelépítési, és kivitelezési konstrukció nagyon gyorsan az elfogadhatatlan, értelmezhetetlen, és értékelhetetlen - hovatovább igénytelen - kategóriában landol. Én sosem voltam ellene a fantáziának, sőt, imádom, ha valami tocsog a fantáziától, de csak abban az esetben, ha meglátom benne az ésszerűséget, és a logikát. Talán még ezzel sem lett volna bajom, ha nem keveri bele az írónő a romantikát. De ez így egyszerre (aranyló ifjú, mézes kipárolgással, alakváltó nő, krónikus vérbőséggel, esetenként pénisszel a lábai közt..) nekem egy kicsit sok, és illúzióromboló volt. És nem is segítette elő azt, hogy kialakuljon a kényszer bennem a sorozat iránt. Attól sem tartok nagyon hogy Az Alvilág Urai c. sorozatot valaha végig ki fogják adni hazánkban, de ezek után elképzelhetetlennek tartom, hogy magyar kiadó valaha bejelentkezzen az Alien Huntress-re. Persze nem egyszer előfordult már hogy tévedtem... De ha mégis igazam lesz, akkor az egy jó hír! Félig-meddig. Ha igazam van abban, hogy Showaltert nem fogják átvenni hiánytalanul, akkor az azt is jelzi, hogy van még reménye a magyar könyvpiacnak... Nem minden baromságra költenek a kiadók milliókat... 


Értékelés: 5 pont
Share: