A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jennifer Probst. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jennifer Probst. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 3., kedd

Jennifer Probst: Érdekházasság /2013/

A fülszöveg elolvasása után az első gondolatom az volt, hogy "na ez kell nekem!". Két ember egy kényszerhelyzetben, egy megszentesített kapcsolatban úgy, hogy egyiküknek sem akaródzik a dolog, de mivel a muszáj nagy úr, fogaikat összeszorítva teszik, amit tenniük kell. Teljesen addig a pillanatig, amíg a játékból valóság nem lesz, és a kusza érzelmeik keresztül nem húzzák a számításaikat. És persze az a fránya vágy is elindítja a bolondériát, a szexuális éhség a másik teste iránt. Egy történetet nem kell feltétlenül agyonbonyolítani. Néha az egyszerűbb több, és jelen esetben is abban bíztam hogy ez a feltevés itt is meg fogja állni a helyét. Nem akarok túl kritikus lenni, mégis azt kell mondanom, hogy enyhe csalódottságot érzek. Jóval többre, és jóval szórakoztatóbb élményre számítottam, mint amit végül is kaptam.


"Édesapja elnyúló kórházi kezelése miatt Alexa kínos anyagi helyzetbe kerül. Lassan nem marad más választása, mint eladni a régi otthonukat. Végső elkeseredésében úgy dönt, szerelmi mágia segítségével szerez vagyonos férjet magának. Arra azonban nem számít, hogy épp legjobb barátnőjének milliárdos bátyja lesz a megmentője… aki egyszer már összetörte a szívét. 
Nicholas nem hisz a szerelemben, de hogy megörökölhesse nagybátyja vállalatát, meg kell nősülnie, mégpedig gyorsan. Ezért merész ajánlattal áll elő: érdekházasság. Szigorú szabályokkal. Mind közül a legfontosabb: érzelmekről szó sem lehet. Színtiszta üzlet, amit a felek pontosan egy évre kötnek. Csakhogy a sors képes fenekestül felforgatni még a leggondosabban kidolgozott tervet is…"

Kiadó: Libri
Oldalak száma: 320
Ára: 3490 Ft


Hőseink gyerekkoruk óta ismerik egymást. Az egyik az öröksége miatt, a másik a családja szorult anyagi helyezte miatt dönt a házasság mellett. A szabályokat szerződésben letisztázzák már a kezdet kezdetén, melynek legfontosabb kritériuma, hogy nincs szex. Sem egymással, sem senki mással, a hitelesség látszatának a fenntartásáért. Így a szexuális frusztráltság mellé rögtön kapunk is egy pipát. Emellett hőseink nem éppen szívélyes jóbarátok. Férfiúnk keserű, pökhendi, kötözködő, és hideg, mint egy jégcsap. Hősnőnk ezzel szemben egy könyvesbolt tulajdonosa, rajong az állatokért, eleven, színes, és betegesen optimista. Vagy inkább lelkes. A fene tudja. A lényeg hogy majd kicsattan az életkedvtől, és csak úgy sugárzik belőle a humanizmus. Családcentrikus, hősünkkel szemben, aki gyermekkori csalódásaiból fakadóan, sem megnősülni, sem gyermeket nemzeni nem akar. Szóval összegezhetjük, hogy az ellentét is kap egy pipát. Komoly alapok lettek volna ezek, amiből akármit is ki lehetett volna hozni. És a könyv eleje igazán érdekfeszítően felvezeti a szituációt. Kivéve azt a szerelmi szeánszos részt Földanyához az első pár oldalon. Tudom hogy vannak olyan elborult elmék, akik ténylegesen bepróbálkoznak az ilyen varázslatokkal, de nézzétek el nekem, ha azt mondom, hogy az aki tényleg hisz abban, hogy némi gyógyfű, egy lista a tökéletes férfi tulajdonságaival, és sok-sok mantra meghozza számára a szőke herceget fehér lovon... nos az nem feltétlenül komplett. Ha már nagyon pasit akar fogni magának valaki, akkor részemről a tuti recept: szép és szexi göncök beszerzésére irányuló vásárlótúra, külön hangsúllyal a fehérneműre (a kívánatos alsóruházat fontos, mert kölcsönöz némi magabiztosságot az ember lányának), egy kiadós pihenés (értem ezalatt az alvást, mert ugyebár karikás szemmel senki nem lehet vonzó), fodrász (a jó frizura félsiker), archámlasztás, hidratálás, szőrtelenítés, manikűr, pedikűr (de jó hogy nőből vagyunk, nem? Egy pasi csak beáll a zuhany alá, majd kiáll alóla, dezodor, parfüm, ruha, és már mehet is amerre lát...), és egy kis smink, ami nem túl erős, de hangsúlyozza azt ami szép. Aztán körtelefon a barátoknak, és uzsgyi az éjszaka. Szórakozóhely tekintetében mindig a hangulat, illetve a megszerzendő kapcsolat minősége a mérvadó. Ha az ember bulizni óhajt, esetleg egy rövid ámde annál pikánsabb malőrre vágyik, akkor lehet menni táncolni, koncertre, fesztiválra, a lényeg hogy felszabadult legyen a tömeg. Amennyiben inkább visszafogottabban duhajkodnánk, szóba kerülhetnek a kávézók, teraszos bárok valamelyik művészutcában, vagy negyedben. A totális elmebajért pedig a kocsmákat, és pubokat lehet felkeresni. Nem mindig az a lényeg hogy az ember találjon valakit, akivel hancúrozhat. Sokszor az is elég, ha csak kieresztheti a gőzt. Ha kap egy-két elismerő pillantást, esetleg flörtöl egy kiadósat. Ha komoly párkapcsolatra vágyunk, akkor az ismerkedés a kulcsszó. Különféle ismerősök begyűjtése, akik más és más területen mozognak otthonosan, így az érdeklődési körük is különböző, és ezáltal a programok amikre meghívnak is változatosak. Sosem lehet tudni hogy az Igazira hol fogunk rálelni. Lehet hogy az új munkahelyünkön, vagy egy baráti vacsorán ahol a valakinek a valakije elhívja, lehet hogy egy zajos szórakozóhelyen, vagy egy csoportos mozizás alkalmával, egy színházi előadáson... A lényeg, hogy ismerkedni kell. Nyitottnak kell lenni, és igyekezni kell megragadni az alkalmakat amiket kínál a Sors. Egy lakás falai közt ücsörögve súlyosan csökken a siker esélye. Amíg fiatal az ember lánya, addig ragadja meg a pillanatot. És fontos az önmagunkba vetett hit is. Stabil lábakon kell állnia a magunkról alkotott képnek, és el kell fogadnunk a hibáinkat is. A profik még előnyt is tudnak kovácsolni a tökéletlenségükből. Na de már megint elkanyarodtam...

Szóval hőseink összeházasodnak. Na és akkor, én itt vártam volna a nagy felhajtást. Vitákat, szócsatákat, vicces helyzeteket, amiket részben meg is kaptam. Azért mondom azt hogy részben, mert ugyan éreztem én azokat a szituációkat, amiken nevetnem kellett volna, csak a bikkfa humorom az istennek nem akart ezekre komolyan reagálni. Oké, megkapjuk a szokásos köröket. Vacsora, estély - ahol természetesen hősnőnkből kirobban a csábító démon -, családi összeröffenés - ahol hősünk kellemetlenül érzi magát, mert nem tud mit kezdeni a családdal, mint csoportosulással -, néhány kölyökkutya, és hontalan eb, amik szétmarcangolják a drága bútort, érdekellentét a kedvenc baseball csapat tekintetében, esti főzőcskézés kettesben... Szóval egy raklapnyi felkiáltójeles jelenet, ami azt hangsúlyozza hogy szereplőink mennyire különböznek egymástól. Aztán átvedlünk komolyba, és részletezzük hogy hősnőnk már gyermekkora óta imádja hősünket, hősünk kemény fallal körbepáncélozott lelke pedig félő hogy már régen megkérgesedett. Na igen, a falak. Fogalmazás tekintetében volna még mit tanulnia az írónőnek. Két meghatározó hibát véltem felfedezni a stílusában:

1, Rajong a szóismétlésekért, illetve nem túl eredeti a képi világa amikor a hasonlatokról van szó. Ez a falas téma szüntelenül visszaköszön, ami nem is volna nagy baj. A nagy baj, hogy a bezárkózottságot mindig ezzel érzékelteti, így szinte minden ötödik oldalon belebotlunk a málló, vagy megingó, esetenként helyrebillenő, megerősödő, vagy éppen leomló falakba. Ha ehhez még hozzátesszük hogy hősünk építész... néha olyan érzésem volt, mintha egy építészeti újságot lapozgattam volna. Valamiért írónőnk nagyon szenvedélyesen ragaszkodik az épületek megalkotásának a világához.

2, Amikor szexre kerül a sor - lehet hogy lányos zavara miatt - írónőnk elkezd tőmondatokban konferálni. A férfi megcsókolta, pont, majd lentebb siklott, pont, a nő felnyögött pont, Nick becsúsztatta a kezét a nedves szemérmébe, pont, Alexa zihált, pont. Pont, pont, pont... Elmentem a boltba, pont. Kenyeret vettem, pont. Elfelejtettem a tejet, pont. Azt hiszem világos, hogy mi is volt a bajom.

A könyv második felében jön a dráma. Hősünk már szerelmes, de fél, hősnők tudja hogy hősünk szereti, de érzi a bizonytalanságát is, beüt a krach, majd megkapjuk a tipikus eltaszítást, bizalmatlanságot, végül a döbbenetet hogy mekkora idióták is voltunk. Aztán jön a hatásvadász szerelmi vallomás, könyörgés, és ismét belebotlunk a falakba, csak most hősnőnk részéről. Mentségére legyen mondva, Alexa falai jóval ingatagabb talapzatokon állnak, így a leomlási fázis az Ő esetében csupán néhány másodpercet vesz igénybe. Aztán egymásra borulás, könnyek, majd prológus, és vége. A boldog befejezés pillanatiban a mindent elemésztő tökéletességnek lehetünk tanúi, némi, alig-alig érezhető (brutálisan hangsúlyos) túlzással. A könyv azzal zárul, hogy a folytatásból is kapunk egy kis részletet, a kiadó jóvoltából. Merthogy ez is folytatásos történet, igaz hogy a második epizódban nem Nick, és Alexa lesznek a főszereplők, hanem Nick húga, és egy gróf. Egy olasz gróf. Nem tudom mennyire lelkesedem az ötletért. Egynek elment a könyv, de túlságosan nem sikerült maga mellé állítania. Amolyan kedves kis lötyögős délutáni szórakozás, ami relatíve hamar elfelejtődik az idő rohamos múlásával.

Értékelés: 5 pont 
Share: