A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jessica Bird /J.R. Ward/. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jessica Bird /J.R. Ward/. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 2., szombat

Jessica Bird /J. R. Ward/: Dobbanó szívek /2013/

Mi történik akkor, ha egy szófosásban, és közléskényszerben szenvedő egyén átmenetileg kiesik a szerepéből, és hosszabb ideig nem közöl semmit? Hát azt rögtön meg fogjátok tapasztalni, Kedves Olvasóim! Elöljáróban néhány dolog az elmúlt néhány hétről... Mielőtt nagyon belemerülnék azon gondolatmenetek halmazába, amiknek leginkább semmi köze nem lesz a könyvhöz, de amit úgyis le fogok írni, köszönettel tartozom mindenkinek, amiért nyugodalommal kibekkeltétek míg egy kicsit helyrebillenek a dolgok körülöttem. Ami meglepett, hogy voltak akik őszinte érdeklődéssel kerestek meg, hogy minden rendben van-e, illetve buzdítottak, hogy mihamarabb ragadjak billentyűzetet, mert ez a túl nagy csend, kezd rémisztő hatással bírni. Én balga, meg voltam győződve - teljesen eddig a pontig - arról, hogy azon kis csoportosuláson kívül, akik rendszeresen jeleznek nekem vissza FB-n, vagy itt a hozzászólásokban, illetve a Moly-on fellelhető már megszokott gárdán kívül, nem is nagyon olvassa más a bejegyzéseimet. Mondhatni kupán vert annak a ténye, hogy ez nagyjából semennyire nem igaz. Át is suhant a fejemen a gondolat, hogy "né' má' ismert vagy!", majd jót is kuncogtam magamban ezen a felvetésen. Van egy olyan sanda érzésem, hogyha milliós nagyságrendű megkeresés érne egyszer - nem tudok olyan okot mondani, ami ezt az elképzelést alátámaszthatná, de nem akarom elrontani a saját játékomat - én akkor is megrekedve csak addig lennék képes lereagálni a dolgot, hogy "te jó Isten, mégis mi a fene történt?" majd párhuzamosan letisztáznám magamban az egészet azzal hogy "semmi nem determinálja jobban a várható összeomlását az univerzumnak, mint az, hogy én népszerűségnek kezdek örvendezni". Mondom ezt persze a legnagyobb kedvességgel, és alázattal, mert ha valami előtt fejemet hajtom, az azon emberek tömege, akik a legnagyobb lelki nyugalommal képesek lekezelni a hülyeségeimet. Ezért azoké minden tiszteletem akik már hosszú hónapok óta követnek, az újonnan csatlakozottaknak pedig csak kitartást, és kötél idegeket kívánhatok. A lényeg pedig ebben a pár mondatban csupán csak annyi, hogy jelen blog csak és kizárólag egy okból született meg: véleménycsere végett. Nagyon tudok örülni annak, ha valaki jót nevetgél egy bejegyzésemen, már csak azért is, mert én is jókat tudok szórakozni saját magamon (persze még mindig nem mindegy, hogy kinevetnek-e, vagy együtt nevetnek-e velem - bár én önmagamat is ki szoktam nevetni), de ha bármikor bárkinek, bármilyen jellegű, visszatarthatatlan kényszere támadna reflektálni bármire, ami itt bejegyzésre kerül, az ne tartsa vissza magát. Ugyanolyan hétköznapi ember vagyok, mint bármelyikünk, dolgozom, terelgetem a családomat, néha agybajt kapok, káromkodni is szoktam - na ezen nem kell meglepődni! -, és semmivel sem vagyok sem előrébb, sem hátrébb mint bármelyikünk. És jól is érzem magam ebben a pozícióban - leszámítva a társadalmunkra oly jellemző mindennapos nyavalyákat, de hála a magasságosnak, ez nem képezi részét jelen blog tartalmának. De azon képtelen vagyok csodálkozás nélkül túllépni, hogy voltak olyan olvasók, akik csak azért kerestek meg hogy megkérdezzék, hogy rendben vagyok-e. A kedvesség ennyire nyílt megnyilvánulása, rendszerint zavarba szokott hozni. Tőlem már az édesanyám sem kérdezi meg évtizedek óta, hogy rendben vagyok-e - teljesen meg is tudom ezt érteni, figyelembe véve, hogy a "rendben" mint fogalom, mindig viszonylagos... És emiatt ez a fajta őszinte aggodalom annyira szokatlan volt, hogy még mindig keresem a helyét, hová tudnám elraktározni. És ahogy az már nálam lenni szokott, emiatt rögvest motoszkálni is kezdtek az agysejtjeim. Szóval ilyen az, amikor az emberek odafigyelnek egymásra? Ahelyett hogy keresztülgázolna rajtad valaki a buszon, így is lehet érdeklődni? Ismerkedni? Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a Moly-on az egyik lelkes tag, immáron második alkalommal tervezett meg egy önkéntes adományozós kezdeményezést, ahol nehéz sorsú családok gyermekeinek ajándékozhatunk könyveket karácsonyra (ha érdekel a lehetőség bővebben, akkor a link itt), akkor kénytelen vagyok leszűrni a kézenfekvő következtetést: vannak még jószándékú, kedves, és odafigyelő emberek ebben az országban. Van még arroganciától, és gúnytól mentes légkör valahol jó mélyen eldugva ezen a dombvidéken. Kedvem volna belekiabálni az éterbe, hogy "gyertek elő, ti mesebeli, kedves és odafigyelő népek, de gyorsan, mert nekem már oda minden bizodalmam, és ha már nekem oda van a lelkesedésem, akkor tartok tőle, hogy másoknak is..." - de félek, hogy nem elég kis lyukú a szitám, és ezzel szemben pedig nagy az Isten állatkertje. Így inkább tanácsolom a másik alternatívát: mesebeli kedves, és odafigyelő népek, vegyetek egy szigetet, költözzetek jó messzire tőlünk, nehogy titeket is elragadjon Mordor sötét fellege, és óvjátok gyémántként ragyogó lelki szépségeteket - képviseljétek az emberiséget, és gondoljatok arra, hogyha ti nem volnátok, akkor veszettül rossz volna az emberiség PR-ja. Istenem, de szeretném ha nem volna minden mondatomnak szarkasztikus a felhangja...
Furcsa módja ez a köszönet és a hála kifejezésének, tudom én ezt jól, de nekem sajnos ettől jobban nem megy. De azért összegzem, mert szokásomhoz híven megint sikerült terjengenem egy cseppet... Mindenkinek a türelméért hálás vagyok, és nagyon szépen köszönöm mindazoknak, akik érdeklődtek hogylétem felől. Leveleitekkel, hozzászólásaitokkal megmutattátok, hogy az emberekbe vetett, jól titkolt reményeim, nem véletlenül izzanak még bennem, és újabb erőt, és lendületet adtatok nekem a további bizakodásra.

Hiányzott már, igaz? Hogy egyik gondolatmenetemnek sincs se vége, se hossza... Na de hogy mi minden is történet az elmúlt hetekben. Elhavazódtam... Munka, család, majd munka, munka, munka, és még egy kicsi munka... Néha úgy éreztem sosem érek a hónapnak a végére. De ha minden igaz, valamikor csak sikerülni a fog. A lényeg, hogy a sok nem könyvekkel kapcsolatos teendőm miatt kiestem a saját olvasmányzabálási ritmusomból. Be kellett iktatnom néhány napot, amikor inkább aludtam. Aztán elérkezett az egyik olyan napja a hétnek, amikor nem dolgoztam. Gondoltam, végre itt az ideje olvasgatni egy keveset. Három oldal után le kellett tennem az éppen aktuális könyvet, mert - és akkor most tényleg nagyon durva leszek - azt hittem, hogyha még egy oldalt el kell olvasnom, akkor összegörgetem a művet, és az első erre járónak feldugom az ülepébe. Nem mintha bárkinek is rosszat akartam volna... csak a kényszer... tudjátok... Na ekkor jutottam el arra pontra, hogy kell egy szusszanásnyi levegő a sok eromantikus bizbasztól, mielőtt csírába borulnak az idegeim. Plusz annak sem láttam volna sok értelmét, hogy azért húzzak le egy tartalmas (hahaha) könyvet, mert nekem nem szottyan kedvem hozzá. Szóval úgy érzem minden szempontból az volt a helyes megoldás, ha parkolópályára teszem magam. És csináltam sok érdekes dolgot a beállt szünetben. Ráébredtem miért mondogatta nekem édesanyám mindig amikor főzésről volt szó, hogy "szemre" teszi a hozzávalókat a sütni, főzni kívánt dolgokhoz. Nagy sikerélményt könyvelhettem el: végre én is kijelenthetem, hogy fogalmam sincs hogyan készítem a díjnyertes palacsintámat, mivel mindent "szemre" teszek hozzá. Nagyon sok évnyi gyakorláson múlt ez a teljesítmény - nem ér kinevetni.
A macskámat, aki hetekkel ezelőtt apróságként megérkezett hozzánk - és aki akkor még egy ennivaló cukiság volt, és a Bella névre hallgatott - átkereszteltem Nudlira, és azóta is megállás nélkül Pudingnak szólítom... Mivel már feleannyira sem cukiság - erről a kilyukasztott zoknik hada, és a cafatokra aprított függönyök tömege tudna rengeteget mesélni. De elnézzük neki, mivel az ötéves fiam pedig őt aprítja. Íme a természet kézzelfogható egyensúlya.
Kiderült továbbá hogy a kódorgó elektronok valamilyen megmagyarázhatatlan ellenszenvvel kezdenek viseltetni irányomban. Amikor a katódsugárcsöves húszéves monitorod durran egyet, és elkezd füstölni - röhögőgörcs, az ijedség után. Amikor kifizeted a vadiúj, lapos, x colos, hiper-szuper monitorodat - zokogógörcs, tiszta és megismételhetetlen keserédes fájdalom. Főleg, ha azon a héten a fürdőszobádban nulla szakadás is történik, és pár napra rá behal az egyik konyhai lámpa foglalata. Ha még azt is hozzáteszem, hogy az előszobában a falióránk is beadta a kulcsot... A felmerülő lehetőségek:
1, Az U.F.O-k engem is rendszeresen látogatnak;
2, A magasfeszültségű kábelrengetegek elektromágneses kisugárzását képes lennék tudományosan is bizonyítani;
3, Boszorkányok az elődeim, és a képességeim most kezdenek életre kelni...
4, Isten már megint szórakozik...
Ezt a témát eddig a pontig voltam hajlandó fejtegetni.
Mindezek után úgy határoztam, hogy köszönöm szépen, ennyi elég volt a pihenésből. Inkább megyek vissza olvasni, mielőtt még ránk omlik a ház. A visszatérést valami langyosabb elolvasásával óhajtottam megejteni - mivel féltem attól hogy pusztán az akaratommal felgyújtom a következő, keményvonalas művet, amennyiben nem nyeri el a tetszésem. Így esett a választásom Ward-ra. És nem fogjátok elhinni, de akkor néhány mondat a műről...


"A. J. Sutherland tudja, mit akar. És felismeri a győztest, ha szembekerül vele.
Mindenki azt hiszi, A. J. Sutherlandnek elment az esze, mikor a lány megvásárolja a fékezhetetlen csődört. A lovat eddig egyetlen lovas és idomár sem tudta megszelídíteni. Ha létezik egyáltalán olyan ember, akiben elég spiritusz van, hogy boldoguljon ezzel a pokolfajzattal, akkor az A. J. Egyedül azonban nem képes megküzdeni a feladattal, ezért felkeresi a lovassport legendás alakját, Devlin McCloudot, a sérült lábú és még sérültebb lelkű lovast.
Devlin meglátja a lányban a fanatikus harcost és a ló sem gyönge virágszál. Mire észbe kapna, egy vad csődör költözik be üresen álló istállójába, és egy forrófejű, ám bombázó külsejű lovas foglalja el a kanapéját. Vajon sikerül mindhármuknak épségben eljutni a bajnokságig? A szenvedély, mely felébredt bennük, veszélyezteti az edzést és ezen a szinten a legkisebb figyelmetlenség sem pusztán amatőr hiba, de akár halálos is lehet."

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 375
Ára: 3999 Ft

Mind tudjuk hogy Ward-dal szemben elfogult vagyok. Nyakunkon a legújabb FTT megjelenése - én már tövig rágtam a körmeimet izgalmamban... na majd nem! Végre alkalmam fog nyílni magyar nyelven elolvasni egy olyan paranormális romantikus könyvet, amiben az érintett szerelmespár mindkét tagja férfi! Mérföldkő lesz ez az életemben... Bevallom sosem olvastam még olyan könyvet, ahol van esélye annak, hogy a szexjeleneteken belül golyók koccanásainak lehetek majd tanúja. Nem azért nem olvastam mert kifogásom van ellene, egyszerűen csak azért nem, mert éppen eléggé lefoglalt a gruppenek, és egyéb szado-mazo irományok elemezgetése. De ez végre valami új lesz! És ismerve Ward FTT-s munkásságát, azt hiszem leszögezhetjük előre, hogy formabontó is lesz. Szóval úgy várom, mint a Messiást. Na de tekeredjünk csak vissza a Dobbanó szívek-hez. Ez volt Ward első kiadott könyve, ahogy azt a köszöntőből meg is tudhatjuk. Az én véleményem röviden: látszik is.

Ami miatt tetszett a könyv...
Ward írói stílusa ellen még mindig nincs semmilyen kifogásom. A mellékszereplők (Chester az öreg lovász, és Peter a féltestvér) remek színt vittek a történetbe. Talán jobban hatottak rám, mint a főszereplők. Ennek oka abban keresendő, hogy a főszereplők egyszerűsége a facsipeszekével vetekszik... De ez majd a nem tetszett kategóriában megfelelő hangsúlyt is fog kapni. Ami a könyv által gerjesztett hangulatot illeti, az is megfelelő volt. Kellemes, langyos, lágy... unalmas - de ez megint a nem tetszett lista... És azt hiszem itt a kör be is zárul.

Ami nem tetszett a könyvben (fogadjunk mindenki ezt a részt várja a leginkább)...
Első, és alapvető hiba: az egész dög unalom. Néha meg kellett tapogatnom a csuklómon az ereimet, hogy vajon életben vagyok-e még, vagy menet közben észrevétlenül átlendültem a túlvilágra. És hogy miért nem tupírozza fel az ember érzékszerveit a sztori? Hát nem azért, mert nincs benne sem vérfarkas, sem vámpír, sem angyal, sem semmi más természetfeletti... A totális egykedvűség egyetlen dolognak köszönhető csupán, méghozzá annak hogy a történetből kimaradt a konfliktus. Mert mi is a konfliktus egy romantikus könyvnél? Valami olyan tényező, ami megakadályozza a szerelmeseket, hogy az egymás iránt érzett intenzív érzelmeik kialakulhassanak, illetve beteljesedhessenek. Nem kell egy ilyen dologért messzire menni, elég ha mondjuk a karakterek közül az egyik - általában a férfi - egy büdös bunkó... Persze majd kiderül, hogy miért is olyan emberünk amilyen, a konfliktus feloldódik, és mi pedig megkaphatjuk a hamisítatlan érzését a gyönyörnek ahogy a lezárást olvassuk. Na kérem, ez itt majdhogynem egy az egyben kimarad. Szerelmeseink meglátják egymást, és már agyon is csapja őket a vonzalom - ahogy ez már lenni szokott. Totojáznak ugyan egy keveset a kellesz-e avagy sem téma körül, de alig-alig valamit, aztán már meg is volt a légyott, és rögtön mindenkiből csak úgy sugárzik is a teljesség, és a kielégültség, na meg persze a l'amour. Örülünk neki, tényleg, de akkor mégis miről fog szólni a következő durván 250 oldal? Hát a díjugratásról... meg egy kezelhetetlen csődörről. Látta valaki a A Suttogó című filmet? Én igen... 170 perc hosszú! Egy életre kisuttogtam magam a nézése közben. Nem vágytam megismételni az élményt. Oké, hogy Ward könyvében nem is kényszerültem erre rá, de hogy őszinte legyek, marhára nem is nagyon volt vágyam oldalakon keresztül elmerülni abban hogy Sabbath most miért fél a víztől, és hogy miért is annyira paprikás paci... Imádom a lovakat, szeretem a dinamikájukat, az izmaik munkáját, azt hogy értelmes állatok, rendkívül tanulékonyak, érzékenyek, lenyűgözőek. De ha róluk akarok olvasni, akkor olyan könyvet veszek, ami a tartásukkal, és idomításukkal foglalkozik. Azért veszek romantikus könyvet, mert meglepő módon a romantikáról vágyom olvasni. Arról, amiből meglehetősen keveset kapunk jelen könyvben, és azt is eléggé felszínesen. Mivel nem nagyon van konfliktus - ami van az is mondvacsinált - így nem nagyon lehet elmerülni benne. És mivel nem tudunk elmerülni benne, így maga a nagy beteljesedés is maximum annyit ér el, hogy megjegyezzük magunkban hogy "na ez is megvolt".
Nem egy olyan alkalom volt az oldalak lapozgatása közben, amikor kedvem lett volna vagy harminc oldallal előrébb ugrani. Határozottan nem szokásom, még a legrosszabb könyvet sem meggyalázni azzal, hogy kihagyok belőle részeket. de most erősen elkacérkodtam a gondolattal. Persze aztán türelmesen elolvastam minden mondatot, kilengést, érzelmi hullámhegyet, és hullámvölgyet... Majd sajnos azt kell mondjam nem túl elégedetten tettem le a művet. Ward férfi és női karakterei rendszerint felkeltik az érdeklődésemet. Könnyen azonosulok velük, megkedvelem őket, ragaszkodni tudok hozzájuk. Ez itt a legkisebb mértékben sem sikerült. Persze ettől függetlenül Wardot még mindig remek írónak tartom. Az hogy valakinek az első könyve nem a legnagyobb sikere, ez nem vetít le előre semmit, és erre pont az írónő az egyik legnagyobb példa. Valahol szükségem is volt most egy ilyen tapasztalatra. Mivel a mai nappal Julie Kenner Édes Rabságát kezdem majd meglovagolni - na ez fárasztó poén volt... Szerintem minden erőmre, és kitartásomra szükségem lesz.

Értékelés: 5 pont

Share:

2013. április 24., szerda

Jessica Bird (J.R. Ward): Egy felejthetetlen hölgy /2013/

Egyik legkedvesebb írónőm, a klasszikus romantikus irodalom irányába tévedt. Klasszikus alatt értsd: az a klisé, amit még nem untunk meg. Merthogy jelen művünk sem az eredetiségével fog csatákat nyerni, az is biztos. Mert miről is szól a történet? Adott egy grófné, az amerikai felső tízezerből, aki éppen válik, és akinek egy sorozatgyilkos pályázik a fejére. És adott egy olyan titkos, hiperszuper testőr, aki elválalja a hölgyemény védelmét. Tiszta "Több, mint testőr", mínusz afroamerikai énekesnő, mínusz Kevin Costner, plusz egy alapítvány és egy törékeny hősnő annak tetején, és plusz egy morcos, "akkor sem" típusú főhős.

"Grace Hall, az előkelő társaság szépséges tagja, a vagyona miatt egy őrült célpontjává válik. A gyilkos Manhattan legbefolyásosabb nőit öldösi. Grace új testőre, John Smith, egy kompromisszumokat nem ismerő, kemény férfi, a legkevésbé sem szeretne beköltözni Grace-hez a tetőtéri luxuslakásba, de nem tud nemet mondani neki. Miközben közli a szabályokat új ügyfelével, dühös szikrák pattognak közöttük, és lángra lobban a vágy. Az éjszakák lassan egyre forróbbakká válnak, a gyilkos egyre nagyobb veszélyt jelent, így Grace-nek és Smithnek választania kell: a szabályokat követik, vagy a szívük parancsát."

Kiadó: Ulpius
Kiadás éve: 2013
Oldalak száma:414
Ára: 3999 Ft



Még mielőtt azt gondolnád, kedves olvasó, hogy önmagamhoz hűen, ezt a könyvet is le fogom húzni, kéretik megállni egy pillanatra, és tisztázni az alapokat. Ward jó író, és ez jelen könyvnél sincs másként. Abszolút szépen felépíti a történetet, szereplői eladhatók, mi több, szimpatikusak, de...ez nem a Fekete Tőr Testvériség. És ez a tény ugyebár, már előre is vetít néhány dolgot. Például azt, hogy nem lesznek ebben a könyvben kolosszális izomzattal rendelkező, erotikus illatokat kipárologtató, szexuális félisten-vámpírok. Ez lemarad, bizony. És mivel jelen könyvünk földhözragadtan reális, így helyzetkomikumok sem fognak előfordulni tucatszám. Mindkét főhősünk ember, szimplán emberi érzésekkel, nem csócsálják meg senki nyakát, hogy szomjukat oltsák...Összegezve: ez a fajta húsleves, az a fajta húsleves, amibe cupák helyett Maggi leveskocka került - a történet fondorlatossági indexét tekintve.
De Wardnak azért itt is sikerül ívet hajlítania az egyenesbe, mivel eme irodalmi tartomány minden eszközét beveti, és remekül is alkalmazza.
Ilyen eszközök például:
1, Sose ugorj fejest a szerelembe! - egy romantikus könyv csúcsának, mindig azt tekintjük, amikor a szereplők remegő pillákkal szerelmet vallanak, és a háttérben megszólalnak az esküvői harangok (esetenként csak képletesen). Nos ez a jellemző ebben a könyvben pipásra sikeredett. Konkrétan a történet utolsó öt oldalán belül zajlik le ama felemelő élmény, hogy szerelmeseink egymás karjába omlanak.
2, Mindig ügyelj a feszültségfokozásra! - minden romantikus könyv ugyanazokból a szintekből épül fel:
a, találkozás - általában valamilyen félreértés, vagy antipátia kíséri, főhőseink ilyenkor erősen a "nem kedvelem" állapotban leledzenek;
b, szócsaták, véleménykülönbségek - adott szituáción belül kifejezésre kerül a szereplők közti teljes egyet nem értés, vagy humoros, vagy könnycseppes formában;
c, a "b" ponttal párhuzamosan megjelenik a vonzódás. Hősnőnk ugyan idegesítő némber, de emellett pokoli szexi is, amiért hősünk úgy kívánja, hogy majd megveszik kínjában tőle. (Olykor ez már az "a" ponton kikristályosodik);
d, további vehemens sziporkák, majd elszabadulnak az indulatok - megtörténik az első csók. Némi meglepődés, cifra káromkodásokkal tarkítva, mindkét fél részéről;
e, némi huzavona, miszerint a "d" pont többet elő nem fordulhat;
f, szenvedés, mert a szereplőink égnek a vágytól, hogy a "d" pont megismétlődjön;
g, belátás, amikor is a főhősök rájönnek, hogy nincs mit tenni, ennek fix hogy hancúrkodás lesz a vége;
h, elemi erővel elszabadul a vágy - szex;
i, ugyan már megvan a vonzódás, megtörtént már a nagy légyott, még akkor is akad egy baki, ami miatt a szerelem nem teljesülhet be - ennek oka abban is kereshető, hogy hőseink, vagy egyikük, vagy másikuk, esetenként mindketten bőszen tagadják, hogy amit éreznek az a szerelem;
j, komoly konfliktus, bősz vitatkozás, aminek látszólag az a vége hogy hőseink istenhozzádot mondanak egymásnak;
k, sorsfordító esemény, ami rádöbbenti hőseinket egymás iránt érzett ragaszkodásuk mélységére;
l, tisztázás, miszerint persze hogy ez a SZERELEM, majd némi pironkodós ki kit szeret jobban dialógus, majd esetleg gyermekáldás a prológusban.

Az a jó író, aki ezeket a szakaszokat úgy hidalja át, hogy közben képes fenntartani az érdeklődést. Ilyenkor fontos a jellemábrázolás, mert mivel érzelmekről van szó, jó ha tisztában vagyunk azzal, melyik hősünk miért is érez úgy, ahogy. Nos Wardnak ezt sikerült is keresztülvinnie ebben a könyvben. John Smith karaktere a tipikus kemény, hidegfejű, erős férfit testesíti meg, ezzel szemben Grace a női törékenység mintaképe. Mindketten tapasztaltak már épp eleget ahhoz, hogy páncél mögé rejtsék magukat, és mindketten képesek a másik páncélja mögé látni. Mivel itt a normál keretek győzedelmeskednek, így nem kapunk ablakpárásító lepedőakrobatikát sem, csak egy kedveskedő alig pár oldalas szeretkezős jelenetet, amiben semmilyen durva kifejezés nem kap helyet. Ez kész felüdülés volt számomra, mert Miller erotikus könyve után, valamiért allergiás lettem a nemi szervek és a kamatyolás szinonimáira. És bár Ward jelen könyvünknél meglehetősen visszafogta magát, azért itt is fel-fel bukkan a rá jellemző humor.
Összegezve: hozza a vártat, vevő vagyok a folytatásra. Most már csak a megfelelő hangulatot kell majd elkapnom hozzá magamban, amikor is képes hatni rám a tiszta (bujaságtól és paranormális lényektől mentes) romantika.

Értékelés: 7 pont
Share: