A. J. Molloy: X története /2013/

Sajnos azzal szükséges elindítanom jelen bejegyzésemet, hogy beismerem hogy komoly vereséget szenvedtem... Tíz évente egyszer sajnos belebotlok olyan könyvbe, ami büszkeségi kérdéseket kezd el feszegetni bennem. Amikor minden erőlködésem hiábavalónak minősül, mivel a stílusérzékem, és a műveltségem - nem beszélve a józan paraszti eszemről - hangos kiabálásba kezd, miszerint: eddig és ne tovább! Három kőkemény színpadias agonizálással telt héttel, és mindössze 171 oldal történéseivel a hátam mögött, be kellett látnom, hogy megméretettem, és legyőzettem. Hogy melyik mű is volt az ami ilyen szinten kifektet? Samantha Ann King: Osztozni Hailey-n című könyve. Halványlila segédfogalmam sincs arról, hogy valaha be fogom-e a fejezni ezt a remeket. Nagyon kackiásan fogalmazva, határozatlan időre félretettem, felfüggesztettem elolvasási szándékomat a mű irányában, a maradandó agykárosodás elkerülése végett, úgy határoztam hagyom, hadd pihenjen. Na de, hogy miért is jutottam erre a végleges döntésre... Valamikor az előző évezred hajnalán, volt egy behatárolhatatlan jellemzőkkel bíró, kissé antiszociális, ámde mégis végtelenül jóérzésű leány, aki szinte minden áldott nap elcsodálkozott azon, hogyan is sikerült beintegrálódnia - ha csak részben is - egy olyan társadalomba, aminek a működési elvét, még csak nagy vonalakban sem volt képes körülírni. Eme leány gazdag fantáziával rendelkezett, és amit nem volt képes a valóság talaján megélni, hát azt kiélte az álmaiban. Gazdag gyermekkor volt az övé, mert míg a többi tizenéves azzal szórakozott, hogy rágót gyúrt a másik hajába, addig főszereplőnk hol sárkányokkal, hol furcsa űrbéli szörnyekkel hadakozott, hol harcos amazon volt, hol... Nem, határozottan mindig harcos amazon volt, csak néha lézerfegyverrel, néha bunkóval. Hát na, senki nem állította sosem, hogy képzeletgazdag főhősnőnknek önmagáról is gazdag elképzelései lettek volna... Na már most ez a leány, egyszer csak fiatal tinédzserré cseperedett, és mint ilyen, nem álmodozott többé már szörnyekről, és űrlényekről. Ezzel szemben elkezdte olyan történeteken törni a fejét, amiben az élet legmegfejthetetlenebb titka volt a központban: a SZERELEM - avagy a FÉRFI. Ez a két, létezésében abszolúte megkérdőjelezhető fogalmak töltötték ki lánykánk majd minden szabad percét. Az élet kegyes volt hozzá, mivel ekkora már voltak szép számmal, hasonló mentalitású barátai is - Isten óvja a Világegyetemet! - akikkel unalomig szövögethette az elképzelt konspirációk hálóit. Történt ezen időben, hogy a lány és annak barátnői, úgy határoztak írásban is lejegyzik elképzeléseiket, és nem csak szóban elemzik ki a valósnak vélt állításaikat. Történetünk másik főszereplői a FÉRFIAK - de meglepő fordulat, ugye? Azt sem állította senki soha, hogy jól tudnék mesét írni... Szóval, a FÉRFIAK... A mondák legendái, kikről mindenki beszél de senki nem látta még őket - mivel az osztály sztárja, ugyan nem volt rosszképű fiúcska, de akkor is csak egy fiú, és NEM FÉRFI, meg amúgy is... Most komolyan, ki tudna igaz szerelemmel vonzódni egy Karcsihoz? A Dániel, és a Márk, mennyivel jobb csengésű, nemde? (Na azt sem állította soha senki, hogy tinikoromban is veszettül mély érzésű lettem volna...) És ha már itt tartunk... az álmok talaján az a szép, hogy azt találhat ki az ember lánya, amit csak akar. Ha már a tökéletes férfi, akkor miért ne lehetne izmos? Sűrű sötét hajú, vagy éppen szőke, kék szemekkel, vagy barnával - éppen milyen az időjárás - vastag ajkakkal, vagy keskenyekkel. Lehetne színész, vagy elvont művészlélek... vagy ha már itt tartunk, akkor énekes. Apropó énekes! Hallottál már arról a helyes fiúbandáról? Tudod, arról amelyikben azaz elképesztően helyes srác (mai eszemmel, inkább brutálisan nyominger arcú figura), szőke hajjal, és négy másik elképesztően helyes társával (khm...), egy lebegő kör alakú színpad közepén énekel (nyikorog), miközben a képzeletbeli gömb belső faláról életképeket vetítenek rájuk, sikoltozó lányok tömegeiről? Nem? Hát ne tudd meg! (Ne is!!!!!) Ugyanennek a bandának van egy másik klipje is, amely egy tök érzelgős ballada, fent a hóval borított Alpok tornácain, sífelvonóval, meg mindennel. Kandalló is van! Tényleg. És az a magas fekete hajú ipse - szerintem Ő lehet a bandában a legidősebb, nem is szimpi, mert Ő... tudod... már olyan... koros (???) - olyan nagyon mély hangon dörmög a zene előtt. Mond olyan szép dolgokat... hogy nem fog bántani, meg hogy sosem érzett még ilyet korábban, és csak egy esélyt kér, hogy bebizonyítsa mennyire szeret... Hmmm... (Na ez így idepingálva, nem kicsit pedofilzöngés, az hogy szánalomra méltó is egyben, arról pedig nagy kegyesen inkább megpróbálunk nem tudomást venni.) Olyan cukik azok a srácok, és olyan jó a testük, és a hangjuk, és... óóóóó... Történetünkben pedig itt jön el a fordulópont. Mi történik, ha 3-4 tizenéves lányt, akik maximumlángon vannak odáig meg vissza a rajongástól, összeeresztesz? Búgócsiga effektus... Olyan ez mint a hülyeség. Öngerjesztő folyamat. És ilyenkor születik meg az első kisregény is... Az első csókolózós jelenet, és természetesen a minden gyakorlati tapasztalatot nélkülöző első kamatyolós szexjelenet is - ez utóbbin tíz évvel később azért lehet ám csikarodva röhögni (legalább ennyi haszna van...). Az elején ez a játék szuper. De aztán jön a tipik barátnősdi, ami egyenesen kigyilkolja az alkotószabadságot. Miért ezzel a sráccal írtál közös jelenetet, mikor Ő az enyém? Engem pedig miért írtál e mellé a fatökű mellé, mikor tudod, hogy őt utálom a legjobban? És persze itt jelenik meg az a sarkalatos pont is, amikor már nem engedheted meg magadnak, hogy kihagyd a barátnőd/barátnőid egy jelenetből. És ami eleinte remek készségfejlesztő dolognak indult, ritka gyorsan redukálódik le bevásárlólista szerkesztéssé... "Kati és B egymásra néztek. Majd B Katihoz hajolt és megcsókolta. Erre Zsanit is megcsókolta N, Krisztit is A, Andit is H, és engem is K. Aztán mindannyian beugrottunk a medencébe." Khm... Súlyos... Ja igen, és nem elfelejthető tény, hogy mindenki ruházatáról komoly leírást kell adni. "Rajtam spagettipántos kék felső volt, fehér nadrággal, Katin szűk fekete felső, fekete nadrággal, Zsanin piros nyári ruha, Krisztin sportos rövidnadrág fehér pólóval (nem tudom feltűnt-e, hogy a külön stílusirányzatok, külön hangsúlyt is kaptak), Andin pedig egy szűk szoknya, fehér testhezálló (nem, még véletlenül sem simuló) inggel. A fiúkon farmer volt, ami a csípőjükre csúszott, és mindegyiken sötét atléta volt (kész, passz - pasikra minek annyi szót fecsérelni?)." Aucs... Bár így visszatekintve, ez azért meglehetősen humoros, le kell szögezni azt, hogy mindez néhány agyahagyott fruska hétköznapjaiban játszódott le, és nem volt a dolognak káros hatása. Mármint, társadalmilag káros hatása. Ezen művek soha nem kerültek nyomtatásba, nem rongálták le senkinek az agytekervényeit, és szépen a feledés homályába merültek. Aztán elkezdtem olvasni Hailey és a bikái történetét. És hirtelen, mintha újra tizenéves fruska lettem volna, aki mintha az egyik barátnőjének, a jól eltolt kisregényét olvasná. Nem bírtam. Egyszerűen nem bírtam. Szenvedtem, erőlködtem, de nem ment. Az idealizálási kényszerből, ami ebben a műben megmutatkozik, egyenesen sikítófrászt kaptam. Gyerekorvos? Rákkutató? Ha már ennyire belemerültünk, nyugodtan jöhetett volna még egy űrsiklópilóta is a NASA-tól. Vagy egy Nobel-békedíjas gyermekjogi aktivista, aki szabadidejében missziókat toboroz a Harmadik Világba. Egy, csak egy olyan önérzetes gyerekorvost mutasson nekem valaki, aki képes volna a realitás talaján belemenni abba, hogy a haverjával közösen alkossanak kapcsolatot, egy nő közreműködésének segítségével. Persze ebben a sztoriban is előkerül a főgonosz, az ex, aki brutális, és agybajos, és akitől kőkemény hőseinknek kötelező jelleggel meg kell menteniük a hősnőnket. És akkor még ott van a család is, a harcias akaratú bátyus képében, aki ugyan eleinte nagyon ki van borulva, amiért a hugicáját egyszerre ketten is tömik, ráadásul az a kettő nem más, mint gyermekkori jóbarátai... És aki természetesen úgy túllép kezdeti idegenkedésein a történet végére, ahogy kötelező. Bejön, morog kicsit, káromkodik egy keveset, majd balra el... Értem én. Nem bírtam ki, és a könyv végére lapoztam menet közben. Leánykérés a lezárás. Amire mindenki áldását adja. Csak így... Minden komplikáció elcsitul, és már szólhatnak is a harangok. Ja. Nem is értem, miért nem vagyok képes ezzel az egésszel azonosulni. Egy olyan fordulat volt, amire azt mondtam, hogy egy kicsit friss. A pasik erotikus helyzetben csókot váltanak. Ez adott egy újabb lökést, úgy harminc oldalnyit. De aztán már arra sem maradt ingerenciám, hogy kiderítsem, lesz-e ennek a momentumnak folytatása. Eljutottam odáig, hogy leszarom... Már elnézést. Az idétlen, erőltetett kényszerhelyzetek, amibe belepróbált erőltetni némi viccet az írónő, még keservesebbek voltak. Samantha Ann King az asztalharapdálási kényszeremre volt csak képes pozitívan hatni, de arra viszont igazán istenesen. Kár, hogy nem ez a leglelkesítőbb olvasási reakció. Nem tartom valószínűnek, hogy valaha fel fog ébredni bennem a vágy, hogy a maradék kétszáz oldalt górcső alá vegyem. Ez a 171 oldal is durván tíz évet elvett a várható élettartamomból, és nem vagyok hajlandó megkockáztatni, hogy az legyen a sírfeliratom, hogy "itt nyugszik Ő, kit egy erotikus könyv olvasása közben ért utol az agyvérzés". Na ennyit, Hailey-ről, és a bikáiról...

Alexandra - a barátainak X - visszahúzódó diáklány. Azért megy Nápolyba, hogy egy kicsit kizökkenjen addigi eseménytelen életéből. Kalandra vágyik, Itáliára. A napsütötte Nápolyban megismerkedik egy férfival, akihez hasonlóval még sosem találkozott. Lord Marcus Roscarrick szép, karizmatikus és elképzelhetetlenül gazdag; mégis, a kellemes külső mögött X megérzi, hogy Marc olyan ember, aki jól ismeri a veszélyt. 

A férfi úgy kezdi el kényeztetni, elkápráztatni X-et, hogy a lány képtelen ellenállni. Ahogy szenvedélyes kapcsolatuk kibontakozik, X még jobban belemerül Roscarrick csillogó világába. Ám hamarosan felfedezi, hogy a férfinak van egy sötétebb oldala is. És amikor Marc felfedi titkait, és sürgeti X-et, hogy vesse alá magát vágyainak, döntenie kell: túl messzire ment, vagy merje megtenni az utolsó lépést? 

Kiadó: Gabó

Oldalak száma: 420

Ára: 2990 Ft

És íme akkor a következő gyöngyszem... X. Mint az MiB-nél J. Csak ez X. És űrlények, illetve Will Smith nélkül ugyebár. Mély sajnálatomra... na de kanyarodjunk csak vissza. Mindenek előtt nagyon köszönöm kedves Molyos barátnémnak a közreműködést a könyvben. Aki nemcsak hogy felhívta a műre a figyelmem, de még el is postázta nekem, hogy elolvashassam. Nem tudom mit is mondhatnék... Köszönöm? Viccet félretéve. Tényleg igazán hálás vagyok, hogy gondoltál rám, és megosztottad velem, ezt az olvasmányod. Ha nem teszed ezt meg, akkor vélhetően nem olvasom el ezt a sztorit. Merthogy nem is vettem észre, hogy van. Szerényen azt kell most ideírnom, hogy ez nem determinál semmit - és ragaszkodom is ehhez a feltételezéshez, az már más tészta, hogy a gyakorlat rendre igazolni szokott. Külön köszönöm a rajzocskát, ki van téve a polcomra, a "megbecsülés", és a "meghatottság" oszlopai közé. Még egyszer utoljára, nagyon szépen köszönöm.

A történetről röviden. Kedvem volna egyszerűen csak azt idefirkantani, hogy "lásd, előző 69 bejegyzés" - na jó, csak 66, mert a csődöröm, és a kékharisnya nem ezen kategória részei (még). Az alapok változatlanok, gazdag pali, aki itt már nem elég hogy gazdag, de még nemes is, egy lord, akinek alig titkolt kapcsolata van a maffiával. Olaszországban vagyunk, így azon dolgok, amik fixnek tekinthetők: pizza, kávé, tengeri kütyük, hangos olaszok, és persze a maffia. Mit nekünk sztereotípiák... A szerző még ettől is tovább merészkedik. Azt hittem eldobom az agyam a történet végétől. Vigyázat spoiler következik!

Miután X a misztérium minden fokozatába bepillantást nyer, jön is a végső konklúzió. A maffia úgy alakult ki, az volt az eredete, hogy néhány unatkozó milliárdos orgiákat tartott a legnagyobb titkosság égisze alatt. Aztán, amikor a kufirc már unalmassá vált, a leghatalmasabbak egymásra néztek, és azt mondták... "Te, ez az egész dög unalom... Kit érdekelnek már a puncicsoportosulások! Ki kellene már találni valami eredetit, amivel szívathatjuk a köznépet, és amivel rengeteg mocskos pénz birtokosai lehetünk! Legyünk bűnszervezet! Tökre illene ránk a "maffia" kifejezés..." Komolyan mondom, szerintem az a bűnszervezeti fejes, aki a kezébe kapja valami isteni csoda folytán ezt a remeket, gigászi röhögőgörcsöt fog kapni.

És akkor még ott vannak a misztériumok is. Kapaszkodjatok, mert meredek lesz... Szóval van hősünk, aki az ami, tökéletességében utánozhatatlan, és csak akkor kötelezheti el magát imádott asszonya mellett, ha az bevállalja mind az öt (vagy hat) misztériumot, amin már egyszer hősünk is keresztülment. Mik is a misztériumok? A szexualitás és a spiritualitás azon lépcsői, amik közelebb visznek az abszolút igazsághoz. Imádom magam, amikor így kezdek el fogalmazni... Elég frappáns kis szösszenet volt ez az összegzés, nem? Jól cseng, rövid... és tökéletesen értelmetlen. Ha az utcán megkérdeznék valakit arról, hogy mi a véleménye a szexualitás, és a spiritualitás lépcsőiről, amik az egyetemleges igazsághoz vezetnek, tuti hogy érdekesen nézne rám. A lényege a dolognak tulajdonképpen annyi, hogy különböző enyhén perverz szokásokkal tesztelik a belépő, a felavatandó személy korlátait. Kicsiben kezdődik az esemény, szolgák hada előtt elfenekeljük a hölgyet, aztán meghágjuk. Minden misztérium a meghágással végződik... Ami nekem enyhén ködös volt, hogy majdnem minden misztériumban nők kedveskednek nőknek. Ja igen, és mindenhol pucérkodni kell. Fel nem tudom fogni, hogyan befolyásolhatja a spiritualizmusomat az, ha fedetlen szeméremmel járok-kelek egy bálterem közepén, vagy ha példának okáért egy kisebbfajta tömeg előtt elégít ki orálisan, esetleg dildók tömegével egy, vagy több nő. Egy biztos, a szerzőnk exhibicionista álmokat dédelget, méghozzá merészen hangosan.

Hősnőnk természetesen egy stréber, aki teljesen visszahúzódó mivoltában kalandra indul Olaszországba. Remélem nem csak én érzem magamban ennek az ellentmondását. Lapozzunk. Szóval félénk virágszálunk kalandra vágyik. Meg is kapja azt. De még hogy! Azt hittem lefordulok a székről, amikor az egyik misztérium alkalmával, amikor lesújt rá az orgazmus, spriccelni kezd a drága. Úgy bizony. Vártam már mikor fogunk eljutni idáig. Reméltem, hogy soha nem fogunk... De megtörtént. Én pedig nyugtáztam, hogy "íme Linda, nézd, olvasd, okulj... még egy bamba nőnek is sikerül". Sajnos nincs elég élettapasztalatom ahhoz, hogy ebbe mélyebben belemerüljek. Veszettül szenvedélyes nemi élet ide vagy oda, a szexnek ezen része, nálam szó szerint a misztikum ködébe vész. Hasad meg ettől a szívem...

Amin még kínszenvedős könnyáztatta röhögőgörcsbe fordultam, az a jelenet volt, a mit tudom én már melyik misztériumban, amikor lecsupaszított alféllel, ágyasnak beöltözve kellett grasszálnia hősnőnknek egyik végpontból a másikba, sok ember figyelő szemeinek kereszttüzében. A csajos kemény öcsém, mert nem akad ki... Ezen nem. De bezzeg azon rendesen felhúzza magát, hogy a szemérmére tetoválnak egy valamilyen jelet... Mert ezzel Ő nagyon, de nagyon meg lett billogozva. Oké... Tehát egyszerű punciban le-föl lejteni = nem téma. Kapni egy nyilat a vénuszdombodra = Armageddon. Oooookkééééééé... Imádom a női logikát...

A történet legvége... Meg akarod menteni a párodat? Akkor hagyd hogy bedrogozzanak, és vagy tizenketten meghágjanak. Jó lesz meglásd, mert utána egymáséi lehettek. Kicsit használtan, gyűrötten, kifacsarva, de hát a minőség itt nem számít. A lényeg, hogy mindketten felmentést kaptok, a maffia nem fog titeket kinyírni, mert képesek vagytok totálisan belőve addig kefélni, míg sistereg az agyatok. Persze nem egymással. Ha túlélitek az egészet, túladagolás nélkül, akkor nemcsak az igaz szerelemben lesz osztályrészetek, hanem még istenként is fognak csodálni titeket, mert ez mekkora teljesítmény. Egy igazi csúcs! B***** meg, nem vagyok ezekhez a mély gondolatokhoz elég spirituális. Újabb rossz pont nekem. Lassan már annyira el vagyok cseszve, hogy még a Pokol is ki fog köpni. Rám néz Belzebub, majd kecsesen kiterel a kapun, mondván "te hitvány... még a misztériumokba sem avattak be soha... pfff". Tudom, tudom, pocsék már nekem. Sajnálom is magam, intenzíven.

Az írói stílusról annyit, hogy egész elviselhető, amikor a szerző a lényegre összpontosít. Viszont az írónk előszeretettel merül bele a leírásokba. Sok helyen volt olyan érzésem, hogy egy utazási könyvet olvasok. Ez még azt a kevés lelkesedést is megfojtotta bennem, ami még maradt volna.

Összegezve, ha nagyon megerőltetem magam, akkor egynek elmegy. Ha józan parasztival átgondolom, akkor óvjon tőle a Magasságos. Mivel ezt sem voltam képes egy-két napon belül kivesézni, így nagyon magas pontszámmal sem tudom megajándékozni. A sok halandzsa, és logikai baki miatt, a legjobb amit adni tudok neki:

4 pont