A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Katy Evans. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Katy Evans. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 7., szerda

Katy Evans: Real - Valós /2014/

Majdhogynem alig bírtam kivárni ennek a könyvnek a megjelenését. A fülszöveg után, ezen nem is nagyon lehet csodálkozni... Majd megölt a kíváncsiság, hogy vajon milyen új szemszöggel lesz lehetőségem itt majd találkozni? Mit nem dolgoztak még fel az írónők? Mihez lehet még hozzányúlni, mivel lehet még tarkítani az erotikus/romantikus piacot? Sportolónk volt már, ketrecharcosunk is volt már, olyan hölgyeményünk is volt már, aki ért a sportolók rehabilitációjához... Szóval ez a könyv vajon miben lenne más, mint az elődjei?
Én jó cserkész módjára, előre mindenre felkészültem, hogyha beüt a krach, akkor azt ne az elevenembe kapjam. Meredekebbnél meredekebb ideáim támadtak, hogy vajon mi lehet Remy szörnyű nagy titka... Ha kiderül, hogy volt elítélt, az ugyan megrázó, de nem annyira komoly... Ha kiderül, hogy azért volt sittes, mert gyilkolt, nos akkor azért már nagyobb elővigyázatosság szükséges, illetve e köré a probléma köré, már egész csinos hisztit fel lehet építeni... Az hogy hapsikánk úgy falja a csajokat, mint más az Orbit rágót, ez alapvető elvárás, mint ahogy az is hogy masszív a lelkem, kemény kívül, kemény belül, olyan muszklikkal, mint két jól megtermett görögdinnye... Meg persze a szokásos sem maradhat ki: akkor lőcs, ami minden tisztességes villanyoszlopot elsápadásra késztet, olyan csípőmozgással párosítva amitől a légkalapácsok kapnak helyben zokogó görcsöt.
Bár mondhatnám azt hogy minden előzetes felkészülésem ellenére sikerült meglepnie az írónőnek, de sajna ezt nem állíthatom. Szinte már vártam, hogy a könyvben felbukkanó nagy fordulatot, mikor fogják eldurrantani. Csak idő kérdése volt...

"Remington Tate rossz fiú hírében áll a ringben is, ringen kívül is. Gránitkemény teste és nyers, állati ereje őrületbe hajszolja női szurkolóit. Neki azonban attól a pillanattól, hogy a szemébe nézett, nem kell más nő, csakis Brooke Dumas. Vágya színtiszta, ellenállhatatlan és VALÓS.
Brooke számára álomállásnak tűnik a jól fizető új, sportterápiás munka: karban tartani Remington testének tökéletes gépezetét. De mialatt vele és csapatával sorra látogatja a földalatti harc veszedelmes arénáit, Brooke testében is fellobbannak a legősibb vágyak. Ha volt is olyan pillanat, hogy Brooke és Remy csak flörtöltek egymással, hamarosan mindkettejükben kibontakozik az erotikus megszállottság, és kapcsolatuk ennél is többel kecsegtet.
Izzó vágyuknak azonban sötét oldala is van. Vajon képesek lesznek-e kitartani, amikor fény derül Remy legmélyebb titkára, és Brooke-nak családja segítségére kell sietnie vagy hirtelen minden, amit olyan valósnak véltek, szertefoszlik, mint a káprázat?"

Kiadó: Ulpius
Oldalak száma: 430
Ára: 3499 Ft

A történethez sok hozzáfűznivalóm nincs. Adott egy bitang erős fazon, akit a profik közül diszkvalifikálnak, mivel annyira agresszív hogy a ringen kívül is verekszik. Karrierje azonban továbbra is töretlenül ível felfelé - nem hivatalos berkeken belül. A csávó nagyon tud, elég csak ádázul pillantania és tömegestől rogynak össze az átlagos férfiemberek. Illetve csak egyszer kell vágytól tüzelő tekintetét végighordoznia az arénán, és minden bugyi nedvesen a bokákig csusszan. Aztán van ez a nő, aki régebben versenyszerűen futott, de aztán az olimpiai selejtezőnél elszakadt a már meg nem tudom mondani melyik ínszalagja (valamelyik amelyik a térdeknél van - nem sokára arra is fény fog derülni, miért fogalmaztam meg ezt a mondatomat ennyire undokul), majd ugyanaz az ínszalagja elszakad még egyszer... Mivel felépülni a sebesüléséből nem tudott annyira, hogy visszamenjen a pályára, így inkább elment diplomázni, és sportolók rehabilitációjára szakosodott. Van ennek a nőnek egy barátnője, Mel, aki elrángatja hősnőnket egy ilyen underground meccsre, ahol természetesen Remy-nek kell bevernie valakinek a fejét. Hősünk a legnagyobb éljenzés, és üdvrivalgás közben kiszúrja hősnőnket, és agyon csapja a villám. Másnap munkát ajánl neki, és itt kezdetét is veszi göcsörtös utazásunk, aminek a végállomása nem más, mint az örök Boldogan Éltek Míg Meg Nem Haltak falva.
Persze nem volna erotikus/romantikus sztori egy sztori - vagy csak egyszerűen romantikus -, ha nem lenne az emberi hülyeségen kívül benne még valami, ami nehezítené a boldog egymásra találást. Most kedvem volna mazsolázgatni ez előzményekből, hogy eddig milyen komoly, komplex problémákba sikerült beleütköznünk... Volt itt minden... Megszámlálhatatlanul sok ízben nemi erőszak, egy-két esetben gyilkosság, aztán nem egy alkalommal volt itt gyilkosság és nemi erőszak együttesen, belekevertük már a maffiát is a románcba, meg ilyen-olyan titkos klubokat is, a tragikus gyerekkor is képviseltette már magát, meg volt hogy hősünk kurvákat futtatott... Na, így felsorolva, nem is értem magam, miért kezdek el rendszeresen a fantáziátlanságról hablatyolni...
Visszakanyarodva...
Remy hogy úgy mondjam egy kicsit furácska a hétköznapi életben... A könyv úgy harmadáig, majdnem feléig alig szólal meg. És amikor megszólal, akkor is sok esetben kendőzetlenül káromkodik... Meg hörög... Totálisan ősember a fazon. Én lenni erős ember, verni meg mindenki! Itt lenni erős ember gyenge asszonya! Gyenge asszony jó szaggal! Gyenge asszonyt jó szaggal nem megközelíteni! Ha mégis megközelíteni, én letépni lábaidat tőből, és feldugni seggedbe!
Íme, ez Remington Tate...
Eddig is találkoztam már az ilyen stílusú könyvekben faszagyerekekkel, de azok Remyhez képest enyhe fuvallatok voltak csupán... Ami tovább szépítette még, amúgy is alig-alig túlidealizált képünket erről a menő sármőrről - ezeken a jelzőkön, amiket ide most leírok, úgy röhögök, hogy potyognak a könnyeim - az volt, hogy írónőnk biológiai részletességgel, és szakszerű elnevezéssel ismerteti meg velünk férfiúnk összes kontúros izomcsoportját, ide értve a nyolc kockás (!) hasizmot is... Utánanéztem, van ilyen... Nem kötünk bele, nem kötünk bele... Mindenesetre számomra nem volt túl üdítő élmény a teljes könyvhosszon keresztülívelő biológiaóra... De legyen, elfogadjuk... Lesz ez még meredekebb is. Mondjuk nyelvtan szempontjából is volt amikor megfordultak a szemeim... Fogalmam sincs hogy mehetett át ez a fordítás így a rostán, ahogy van, de kis híján idegbajt kaptam, amikor már majdnem századik alkalommal kellett találkoznom a "szájam" kifejezéssel... Az nem "szájam"... Az csak "szám", vagy "számat", és nem"szájamat"... Igénytelen, helytelen, kiráz tőle a hideg... Na de haladjunk tovább.
Szóval Remyvel nincs minden rendben, és ez nekünk is nagyon hamar világossá válik...

Spoiler!


Lelövöm itt a poént. Remy bipoláris, avagy mániás depressziós. És komolyan mondom el kell ismernem, hogy írónőnknek sikerült legalább a wikipedia-ig elrobognia, hogy feltérképezze miről is szól ez a betegség, mert egész hitelesen festi le ezt a zavart. A mániás depresszióba konkrétan majd minden belefér, az üldözési mániától kezdve, az agresszivitáson, a felfokozott nemi vágyon, a nem vágy csökkenésén át, a túlzott eufóriáig, vagy éppen a teljes elkedvtelenedésig... Azt csak halkan teszem ide, hogy ennek a betegségnek is vannak fokozatai. És ha feltételezzük, mivel erre épül a könyv, hogy Remy bipoláris zavara majdhogynem szinte állandóan a kevert fázisban van, akkor ott megjelenne még a koncentráció teljes hiánya is, vagy akár a téveszmék (pszichózis) is, és azt gyógyszerek nélkül nincs, aki szinten tartsa... De ne legyünk ennyire szőrszálhasogatóak, Remy az a fajta akit ezek a tünetek elkerülnek, és aki a legnagyobb destabilizáció kellős közepén is stabil tud maradni, mert... Mert rendszeresen kiereszti a gőz. Ez annyit tesz, hogy kefél... Itt mutogatnék pár sorral fentebbre, ahol megemlítettem a felfokozott nemi vágyat, mint tünetet... Fognám a fejem, szívem szerint nem is kicsit, de az a helyzet, hogy jelen könyvünkben a heves dugni vágyás a kismillió prostival helyesen, és körültekintően meg van indokolva. Hah! Boldogság!
Na de miért legyek én elégedett, ha elégedetlenkedhetek még egy sort...
Tudom hogy a sztori folytatásos, de...
Amikor eljutunk odáig, hogy Remy hozzávágja Brooke fejéhez, hogy nem kaland akar lenni a számára, hanem az IGAZI, és szembesíti őt az állapotával is, akkor Brooke egy percnyi gondolkozás nélkül belerohan a pasassal a kapcsolatba. Szerintem ez egy kicsit el lett kapkodva - a szép íves felvezetés ellenére. Hagyhatott volna az írónő egy-két oldalt még Brooke-nak hogy átgondolja mibe is megy bele... Mert az addig rendben van, hogy a szerelem mindent legyőz, de egy tartós kapcsolatban fognak még felmerülni olyan kérdések, amik mondjuk nem gyerekjátékok... Példának okáért ott van rögtön a gyerektéma... A mániás depresszió és az utódlás eredményezhet nem egy-két érdekességet. Én tuti kértem volna egy kis gondolkozási időt, már csak azért is, mert egy olyan partnerrel belevágni magunkat egy komoly valamibe, akinél bármikor felszínre törhet akár még az öngyilkosság kérdése is... És aki még a gyógyszereit sem szedi... Hát nem tudom. Nagy merészség kellett beleugrani így, ebbe az egészbe. Ilyenkor én a tájékozódás híve vagyok. Lexikonok elő, orvosi szakvélemények elő, lássuk mivel kell farkasszemet néznem. És ha már úgy érzem, hogy látom minden tényezőjét ennek az egésznek, és ha úgy érzem, hogy fogom tudni kezelni is, na akkor jöhetnek a harangok, meg minden más is. Nem sok értelmét látom a meggondolatlanságnak, főleg nem akkor, ha előre figyelmeztetve vagyok arra, hogy azért haladnak velem lassan, mert időt akarnak hagyni nekem arra, hogy átgondolhassam ennek a helyzetnek minden fonákját. Illetve főleg akkor erős a kényszerem a tyúklépésekre, ha még az is oda van biggyesztve, hogyha egyszer ebbe belemegyek, akkor onnan nincs visszaút... De lehet hogy én vagyok parás... Nekem még egy hétköznapi férfival sem ment ennyire egyszerűen... Szóval, igen, egy hasonló helyzetben az én elővigyázatosságom nem ismerne határokat.
Ami még érdekesen hatott Remy jellemében az az volt, hogy nehezen fejezi ki az érzelmeit. Az írónő ezt nagyon okosan a korábbi pszichiátriai kezelésnek tudja be... Marha nagy szerencsére, mert a könyv elején, amíg ki nem borul a bili, én azt hittem hogy hapsi enyhén Asperger szindrómás... Főleg amikor a zenéket válogatva kommunikálnak egymással... De nem! Így legalább az autizmust lemínuszolhatjuk a képből... Megkönnyebbülésemre.
De ha már a zene... Kifejezetten hiányoltam hogy női oldalról kimarad a listából Avril Lavigne: Hot c. muzsikája... Pedig az aztán olyan pászosan ideillene hogy ihaj, meg női is, meg rockos is... Szóval ezt mélyen fájlalom...




Spoiler vége!

Ami elnyerte a tetszésemet az volt, hogy itt van az erotikában fokozatosság. Mérhetetlenül untam már, hogy állandóan azzal kellett szembesülnöm, hogy a szereplőink már az első harminc oldalon belül kamatyoltak. Itt nem ez történik. A könyv feléig csak verbálisan, és gondolati síkon szexelünk... A gondolati síkon teljes erőbedobással. Mondanom sem kell, hogy ez azért megint jól táplálta a murmucokat az idegeimen. Komolyan úgy érzem néha, hogy az írók azt hiszik rólam, hogy csökkent értelmi képességeim vannak. Jó a pasas, izmos, meg morog, meg répát lehet reszelni a hasizmain... Értem! Nem kell a megerősítés minden második mondatban...
Amin göndör kacajra fakadtam... Újabb fétist sikerült azonosítanom. A szagfétist... Mindkét szereplőnk mást sem csinál, csak lelkesen szaglássza a másikat. Ha izzadtak, ha éppen a tus alatt vannak, még egy intenzív nyolc órán keresztül tartó kamaty után is, mindenkinek remek szaga van. Nem illata, hanem szaga... Életszagú egy remek ez. És igen, én meglehetősen rugalmas gondolkodásúnak érzem magam, de azért egy kicsit az megfeküdte a gyomrom, hogy hölgyikénk szíve szerint még a patakokban ömlő izzadtságot is lelefetyelné a hősünkről egy négyórás edzés után. Hát jó, rendben, elfogadjuk... amíg nem veszi le az edzőcipőjét a férfiúnk... Most komolyan... Van nekem egy egész ügyes kis kick boxos ismerősöm, aki űzi annyira színvonalasan az ipart, hogy oda kell figyelnie a táplálkozására, meg rendszeresen ügyelnie kell az erőnlétére. Műhelytitok: egy vérfakasztó edzés után, izzadtan, több órányi izommunka után, senkinek nincs rózsaillata.
Amin behaltam... Gyorstalpalót kapunk az ejakulátum kreatív felhasználásának a tekintetében is. Hazudnék ha azt mondanám eddig viszonyaim alatt nem szembesültem már érdekes dolgokkal... És igen még mindig rugalmas gondolkodásúnak tartom magam... Nem is nagyon idegenkedem a testnedvnek ezen formájától... Meg az háborodjon fel először, akinek akármelyik testrészére még sosem céloztak, de... Hát basszus, olyan pasival sem hozott még össze s sors, aki visszatukmálta volna a hüvelyembe az onnan kifolydogáló végtermékét, illetve aki minden gátlás nélkül kinyalt volna - elnézést a kendőzetlenségért -, közvetlenül azután, hogy háromszor belém élvezett. Plusz még egyszer a combomra... Na jó, mondjuk olyan pasival sem hozott még eddig össze a sors, aki megszakítás nélkül képes lett volna négyszer egymás után elhullajtani a magjait. Hát na... A sors kegyetlen.

Mindezen tényezőket összesűrítve, a végső konklúzióm az az, hogy egyszer el lehet olvasni Katy Evans könyvét. Nekem nem sikerült nyakig merülnöm benne, de a többi hasonszőrű remekkel ellentétben ez még mindig nem nevezhető rossznak. Brooke egy-két agyi kirohanása is szimpatikus volt. Oké, a hölgyeményünk állandóan lávaként folyik szét a vágytól, vagy a gyönyörtől, de néha vannak értelmes megmozdulásai. Valószínűleg leszek olyan bevállalós, hogy a folytatásokra is rávetem majd magam. Csak bízni tudok abban, hogy itt majd nem leszek tanúja egy újabb szemeket gyönyörködtető színvonalesésnek.

Értékelés: 5 pont
Share: